Mocorog Jack Bauer, feltámadhat a 24 című sorozat

24 sorozat
Vágólapra másolva!
Elég sok sorozat tért vissza mostanában, elég csak a Szívek szállodájára, a Szex és New Yorkra vagy a Twin Peaksre gondolni: miért ne tenné ezt a 24, amely hatalmas sikereket ért el a kétezres évek elején?
Vágólapra másolva!

A 24 című akciósorozat, amely több magyar csatornán is ment, 2001 novemberében startolt az USA-ban, Joel Surnow és Robert Cochran voltak a kreátorok. Hamar óriási siker lett, főképp újszerű időfelfogása miatt: egy évad 24 része egyetlen nap 24 órájának felelt meg. Általában globális katasztrófával riogató terroristatámadást kellett kivédenie az ügynökségnek, és a készítők olyan mesteri szintre emelték az epizódvégi cliffhangert, fordulatot, hogy rengetegen lettek szinte függők – nehéz volt nem megnézni egyszerre 4-5 részt, már ha megvolt DVD-n valakinek vagy beszerezte valamilyen alternatív módon. A sorozatból nyolc rendes évad készült, egy rendes film és még két (rövidebb) sorozatfolytatás.

Fox

Kész forgatókönyv még nincs, így a forgatás sem kezdődött el, de a régi rajongóknak mindenképp jó jel, hogy a Deadline-nak nyilatkozva a Fox szórakoztató műsoraiért felelős elnöke, Michael Thorn elmondta, hogy zajlanak a tárgyalások, hogyan, milyen formában térjen vissza a 24. Kiefer Sutherland bármikor benne lenne, ezt már korábban elmondta, de közben szintet lépett: míg Jack Bauerként az amerikai elnökök életét mentette meg, a Kijelölt túlélő című sorozatban már ő maga volt az Egyesült Államok elnöke.