Most kezdődik Kovácsovics Fruzsina új élete

Kicsi óriások RTL Kovácsovics Fruzsina Kicsi óriások című új RTL műsor sajtótájékoztatója és kulisszatitkai
Kicsi óriások című új RTL műsor sajtótájékoztatója és kulisszatitkai
Vágólapra másolva!
A mozgalmas nyár után a tanulás veszi át a főszerepet Kovácsovics Fruzsina életében, szeptemberben kezdi ugyanis kórházi gyakorlatát, ápolónak tanul. Hogy mely területek érdeklik és miért vágott bele a képzésbe, azt a NYÁR 21 adásában árulta el az énekesnő.
Vágólapra másolva!

„Mielőtt intenzíven elkezdtem volna foglalkozni a zenéléssel a SOTE-n kezdtem tanulni, csak ez később háttérbe szorult, ám az érdeklődésem az egészségügyi pálya iránt megmaradt. Tavaly a pandémia miatt sok időm felszabadult és adódott egy lehetőség, amellyel élve ápolói szakirányon kezdtem tanulni" – mesélte az énekesnő a Duna Televízió délelőtti magazinműsorában. Szeptemberben pedig már kórházi gyakorlatát kezdheti. Hogy milyen területen, osztályon dolgozik majd, még nem tudja, de a kardiológia és a sürgősségi betegellátás nagyon érdekli – árulta el.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Kovácsovics Fruzsina számára a nyár egyébként nagyon mozgalmasan telt, erről is mesélt a NYÁR 21-ben, amely IDE kattintva nézhető újra.