Kökény Attilát megviseli a visszatérés, az újbóli koncertezés

Kökény Attila
Vágólapra másolva!
Kökény Attila nagyon örül annak, hogy végre visszatérhetett a színpadra, egy dologtól azonban elszokott a járvány alatt.
Vágólapra másolva!

Sok zenészhez hasonlóan Kökény Attila is egyből belevágott a koncertezésbe a lazítások után, a ritmust azonban még nem tudta felvenni.

Kökény Attila Forrás: TV2

"Azzal nem volt gond, hogy a színpadon önmagam legyek, egy perc alatt belerázódtam, ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Ami viszont nehéz, az az éjszakázás. Teljesen hozzászoktam, hogy kilenc óra körül már ágyban vagyok és alszom, most viszont hajnal három körül esek haza. A fiam vezette az autót, amivel mentünk le, visszafelé meg már tátott szájjal aludtam a kocsiban, annyira kifáradtam" – magyarázta a Blikknek.

"Nagyon jó volt találkozni a közönséggel. Fotózkodtunk, autogramot adtam, és láttam az embereken, hogy mennyire élvezik a bulit. Talán szépen lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba, és szerintem egy hét múlva már nekem sem okoz gondot az éjszakai műszak" – tette hozzá.