Puritán életmódra váltott az Exatlon-stáb, valaki beköltözött a gardróbba

Gelencsér Timi
Vágólapra másolva!
Helyszíni riportcikksorozatunk első részében megírtuk, milyen katasztrófafilmbe illő jelenetek közepette menekítették ki a lezárt Dominikai Köztársaságból a magyarokat a pandémia első hulláma alatt. A mostani, 2. részből kiderül, kit tart Palik László a magyar televíziózás egyik nagy reménységének, miért fontos a katonás fegyelem, miért volt idén a szokottnál több sérülés. Hol laknak, mit esznek a stábtagok, el lehet-e viselni 7-8 embert hónapokon át, intim szféra nélkül? A végén még egy megtermett béka is bonyodalmat okoz.
Vágólapra másolva!

A korábbi évadokban nem volt annyi sérülés, mint idén: a top 6-ba öt kihívó jutott be és csak egy bajnok, de lehet, hogy más az arány, ha a korábban remeklő Franciska, Krisztián, Lilkó és Iza nem sérül le, ha Janka nem megy haza betegség miatt. Wáger Tamás kreatív producer szerint a szédítő tempó miatt volt sok sérült. „Az idei versenyzők sokkal gyorsabbak, mint az előző évadok versenyzői. Wald Ákos például a Mexikó elleni meccsen bőven megverte a világ leggyorsabb exatlonistájának tartott mexikói versenyzőt, Heliud Pulidót.

Ha valaki nagyobb sebességgel esik vagy csapódik neki valaminek, az nagyobb sérülést szenved, mint egy lassabb társa. Tehát egyértelműen a gyorsaság miatt volt több sérülés idén. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt egyetlen versenyzőnek sem, hogy fusson lassabban, hiszen akkor maga a versenyzés veszítené az értelmét. Mi egyedül a lehetséges veszélyekre tudtuk felhívni a figyelmüket – és ez minden egyes verseny előtt meg is történt" - mondta.

tv2

Olyan is volt persze, hogy valakinek honvágya lett, magába fordult kis időre. „Ha lelki mélypontra kerül egy versenyző, akkor leginkább a szerkesztőkre számíthat támaszként. A szerkesztők töltik a legtöbb időt velük, így a versenyzők bíznak bennük és meg is osztják velük, ha valami bántja őket. De időnként én is tartok fogadóórát, amikor bemegyek a villába vagy a táborba, és akinek igénye van rá, azzal elbeszélgetek.

akik teljesen el vannak zárva a külvilágtól. Ezért fontos, hogy tudják, hogy mi nem munkaeszközként tekintünk rájuk, hanem barátként, emberként számíthatnak ránk" – mesélte Wáger Tamás.

Van, aki beköltözött a kicsi gardróbba

Beszélgetés közben bejárjuk a pályákat, megtudjuk, hogy 109 epizód volt a tavalyi Exatlon, az idei 113, pár nap eltérés van csak. Közben megnézzük a balance pályát, a speed pályát többek közt, az elsőn persze az egyensúly, a másodikon a gyorsaság, az állóképesség a fontos. Eljutunk a faházhoz, ahol a hétfői adások vesztesei húzták meg magukat: tényleg nagyon puritán, semmi nincs, csak falak, és a környezete sem valami kellemes.

Forrás: Origo

Mivel mi már az összeköltözés után autózunk arra, ágyak sincsenek benne, csak a forró levegő reked meg a kis épületben. Hátul nagyon egyszerű vizesblokk, egy vécé, egy csap, egy zuhany, kizárólag hideg vízzel. Mögötte egy félig nyitott fabódé, ott tanyázott a stáb, a falra felírták a nevüket a Bajnokok. Az egész végtelenül egyszerű, mint egy pajta egy hazai, vidéki ház mögött.

Forrás: Origo

„Az Exatlonban látott villa komfortosabb, mint a faház, de alapvetően ingerszegény környezetben vannak a játékosok. Ebből valóságos küzdelemben csöppennek bele minden nap, ez pedig lelkileg és fizikailag nagyon megviseli az embereket. A stáb nagy része egy másik villában lakik, nem messze innen, de például abban a házban kilencen vannak, úgyhogy van, aki a gardróbban lakik, hogy legyen egy kis privát szférája. Sok száz embert kell elhelyezni a területen, nekik pedig öt hónapig kell összezárva lenniük" – mesélte Palik.

Időközben az étkezőhöz érünk, egy nagy parkoló van előtte,

pár kis bolt mellette, mindez közel van a főbejárathoz. Amikor épp arra autózunk, nincs ott szinte senki, de másnap kora este tele van, kinn is ülnek, esznek, beszélgetnek a magyar, török, dominikai stábtagok. „Egyszerű napi étkezés van, nem tudnak kiugrani vásárolgatni, sok a munka. Itt mindenkinek egy, a megszokottnál puritánabb életmódhoz kell hozzáidomulnia. Az összes stábtag itt reggelizik, ebédel és vacsorázik, de az egyik étezés általában a forgatáson van. Az étkezde olyan, mint egy vállalati menza, leves, főétel van, utána süti vagy gyümölcs. Reggelire vaj, lekvár, tojás, túlélésre tökéletesen megfelel" – vélte.

Palik László tv2

Palik László szerint néha nem baj, ha az ember haza viszi és átsüti a húst, amit a tömeges étkeztetésre kitalált menzán adnak, mert alapvetően más higiéniás viszonyok vannak, mit otthon. „Tavaly volt némi probléma az étkeztetéssel a pandémia miatt. A konyhán török séfek vannak, de dominikai munkaerő dolgozott, és a kijárási tilalom miatt nem tudtak eljutni ide. Egyfajta önellátásra álltunk át, a séf gond nélkül krumplit pucolt, a kameraman a konyhán segített, és így tovább. Mindenki a rendes, televíziós munkája mellett segített, nem volt panasz, működött a rendszer" – jegyezte meg.

Ha nincs fegyelem, nem megy a munka

„Ez nem klasszikus reality, ezt az első évad után meg kellett, hogy értsem, hogy itt nem szereplő-stáb viszony van, mi itt kollégák vagyunk. Mindenki tudja és fegyelmezetten végzi a dolgát. Az Exatlon ultrahosszú ideig tart, itt sokkal nagyobb fegyelemre van szükség, mint egy hétköznapi forgatáson. Itt nem lehet hiszti, sértődés, az kihat mindenre és mindenkire. Ezt a sok hónapig tartó kemény munkát nem jó hangulatban nem lehet végigcsinálni" - vélekedett.

tv2

Miközben autózunk a területen, látjuk, hogy helyi munkások festik a pálya egyik vasszerkezetét, nem zavarja őket az sem, hogy napon legalább 35 fok van. A pályákat folyamatosan karbantartják, nem lehet kopás az eszközön, úgyhogy amint egy produkció levonul, már festik is. Nem messze innen gyártják az ügyességi feladatotokhoz kellő elemeket, kétszáznál több típusú van már kész. Asztalosok, esztergályosok dolgoznak ezeken, oda kerülnek a sérült pályaelemek is. Komoly, nemzetközi gamer csapat eszeli ki az ügyességi feladatokat, naponta tesztelnek, így kerülnek be új elemek.

De ki lehet-e szállni menet közben, leléphet innen valaki féltávnál? „Mára egy rendkívül stabil közösség lett a miénk, aki idejön, tudja, mit vállal, meddig tart a műsor. Három szezon után nincs meglepetés, és a versenyzőkkel ugyanez van, tisztában vannak vele, hogy nem rövid időre jönnek. A régi Exatlon-játákosok otthon még beszélhettek az újakkal, nincs titok, mindenki tudja, mit vállal. Persze elvállalni könnyebb, mint végigcsinálni... A versenyzők egy része cserélődik, kiesik, megsérül, sokan nem játsszák végig az öt hónapot. Óhatatlan, hogy egy-két embert ki kell cserélni betegség vagy sérülés miatt. Ez nem egy egyszerű, párhetes forgatás, itt az élet zajlik közben...

Sőt, a casting első napjától számítva együtt vagyunk ebben a hatalmas produkcióban. Kvázi a hazaérkezésünk után már elkezdjük válogatni a következő évad szereplőit, és a pandémia ezt meg is nehezítette. Szerencsére egyetlen fertőzés sem történt" – jegyezte meg Palik.

Harcedzett tévés lett mindenki

Kifejezetten büszke Palik László a stábra, szerinte harcedzett televíziósok lettek, akik a világon bárhol bevethetőek. A versenyzőből riporterré előlépett Gelencsér Timiről csak jót mond.

Gelencsér Timi tv2

„Itt a szépségkirálynőnk, aki az első évadban szereplő volt, majd a hozzáállása, munkabírása miatt kihoztuk riporternek. Ma azt mondom, hogy a jövőbeli magyar televíziózás egyik első számú női csillaga van a kezünkben. Sokat tanult és tapasztalt, nagy kommunikációs rutinja van, irdatlan forgatási terhet is elvisel. Igazoltan szép, hiszen volt már Magyarország Szépe, beszél angolul, szerintem

Két tökéletesen kiképzett főszerkesztőt termeltünk ki a TV2-nek, a gyártásvezetőink 0-24-ben dolgoznak sok napon át, zokszó nélkül, tökéletes problémamegoldó képességgel. Az Exatlon-szereplők közül került ki a Farm győztese, Novák Zalán. Egykori versenyzőnk, Tóth Dávid sikerrel szerepelt a Dancing With The Starsban, A Nagy Ő című párkereső műsorban főszerep jut neki. Az álarcos műsorban szerepelt Zozó, Timi pedig megnyerte a Dancing With The Starst" - büszkélkedett.

tv2

A koronavírus megnehezítette a castingot, de aki eljutott a végéig, azt ki is tudták juttatni, talán egy kivétellel. Olyan nem volt, hogy kinéztek jó szereplőt, de koronavírus miatt nem utazott ki. Olyan viszont akadt, aki minden rostán átment, a castingon megfelelt, de nagymamája nagyon beteg lett. Nem covidos lett, de érthető módon nem akarta otthon hagyni a nagyit, mivel nagyon szoros kapcsolatban voltak egymással.

„Egy ilyen produkciót csak katonai fegyelemmel lehet végigcsinálni. Itt a fegyelem alap, ezt mindenki tudja és betartja. Ha nincs fegyelem, egy kétórásra tervezett forgatás nyolc órát tarthat. És ne felejtsük el, mi televíziósok nem azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért, hogy a tévénéző érezze jól magát" – magyarázta Palik.

tv2

Körbejárjuk a területet, Palik pedig, egykori raliversenyzőként határozottan, gyorsan vezet, nem sajnálja az autót, pedig itt-ott vannak földes utak, nem kicsiny gödrökkel. Közben megtudjuk, hogy 18 lyukú a golfpálya, és azt is, hogy ezekben a napokban épp a török, a görög, egy amerikai és egy román tévé forgat még ezen a területen, a magyar stáb mellett. Vicces kis sztorik is előkerülnek: a napokban egy női stábtag fürdőszobájába egy hatalmas béka költözött, volt egy kis ijedtség, de végül a béka jobbnak látta, ha továbbáll, és ezzel mindenkit megóv a további bonyodalmaktól.

------------------

Cikksorozatunk harmadik, befejező részéből kiderül, hogyan telik Palik László egy napja, mennyire fontos neki a nézettség, mennyiben más a tavalyi, mint az idei széria, és kiderül, mi hiányzik leginkább a kreatív producernek Magyarországról. Az első rész itt olvasható.