Tíz év után amerikai állampolgár lett a Jóban Rosszban színésznője

Vágólapra másolva!
Megkapta az amerikai állampolgárságot a Jóban Rosszban egykori alapszereplője, Novák Heni, aki 2010-ben hagyta ott a napi sorozatot, hogy az Egyesült Államokba költözzön.
Vágólapra másolva!

Tíz év után amerikai állampolgár lett Novák Heni, aki most a párjával egy ingatlanirodát működtet az Egyesült Államokban – számolt be róla a Blikk, majd az egykori színésznő is a lap cikkével közölte a hírt az Instagram-oldalán:

Heni már korábban is kérvényezhette volna az amerikai állampolgárságot, de volt egy kis akadálya: "Mivel én felvidéki magyar vagyok, így hivatalosan szlovák állampolgár. Eddig pedig Szlovákia nem engedélyezte a kettős állampolgárságot, így le kellett volna arról mondanom, én viszont szerettem volna papíron európai is maradni" – magyarázta.

"Ki kellett töltenem egy tizenöt oldalas kérdőívet, amelyben mindenre rákérdeztek. Emellett öt évre visszamenőleg be kellett adnom az adóbevallásomat, valamint le kellett írnom, hogy mikor hagytam el az ország területét, és hol mennyi időt töltöttem. Ezután behívtak egy interjúra, illetve inkább vizsgára, ahol egy száz kérdésből álló anyagból kellett felelnem. De olvastattak angolul, sőt írnom is kellett a tiszt előtt. Amikor hazaértem, a parkolóban a kocsiban zokogtam, akkor öntött el igazán az érzés, hogy amerikai állampolgár lettem" – mesétle a procedúráról.