Osvárt Andrea: Semmilyen rossz érzés nincs bennem

DWTS
Vágólapra másolva!
Hétvégén Osvárt Andrea és partnere búcsúztak a Dancing with the Startstól, a színésznő a blogján foglalta össze gondolatait a kiesést követően.
Vágólapra másolva!

"Szeretném elmondani nektek, hogy semmilyen rossz érzés nincs bennem a tegnapi kiesésünkkel kapcsolatban! Borzasztóan élveztem az elmúlt 3-4 hónap intenzív munkáját, hogy végre volt alkalmam és lehetőségem táncolni, és olyan élményekkel lettem gazdagabb, amire egész életemben emlékezni fogok! A múlt heti veszélyzónánk után már nem ért váratlanul a kiesés, mert összeraktam a fejemben a következtetéseket" - írta a blogon.

és soha nem gondoltam volna, hogy egy "riszaviadalban" még hátraszaltózni is fogok! Örömmel tölt el, hogy 4-ből 2 zsűritag is nekünk ítélte a pluszpontot, egy pedig hezitált. Boldog vagyok, hogy ezt még meg tudtuk mutatni nekik! Ez egy verseny, de ugyanakkor játék is, amit megtanultam a maga helyén kezelni" - tette hozzá.

Forrás: TV2

ezért év végéig most biztosan társadalmi célú szolgálatra fogom fordítani a hirtelen felszabadult időmet, hogy segítsek ott, ahol szükség van rá. Köszönöm mindenkinek a támogatást és a szurkolást, drága táncpartneremnek, Suti Andrásnak, hogy mindvégig hitt bennem és támogatott jóban-rosszban, a versenytársaimnak pedig további sok sikert kívánok! Mindenki nagyon vigyázzon magára és másokra is, mert a legfontosabb az egészség!" - áll a bejegyzésben.