Egy tévésorozat főcímdalával kínozza szomszédait egy milliárdos

GILLIGAN'S ISLAND, Bob Denver, 1964-1967 1960s tv Bug eyed Choking Denver,bob Portrait Television 1307tvorigcore GILLIGAN'S ISLAND, Bob Denver, 1964-1967
GILLIGAN'S ISLAND, Bob Denver, 1964-1967
Vágólapra másolva!
Egy növényszobor miatt romlott meg két dúsgazdag szomszéd viszonya, az egyikük most állandóan a Gilligan's Island főcímzenéjét játssza, csak hogy idegesítse a másikat. 
Vágólapra másolva!

Szövevényes per zajlik a kaliforniai Laguna Beach elit közösségének két lakója, a PIMCO-t alapító Bill Gross és közvetlen szomszédja, Mark Towfiq techvállalkozó között, mindketten távoltartási végzést kértek a másik ellen.

Bill Gross golfozás közben Forrás: AFP/2012 Getty Images/Jeff Gross

A viszonyuk Gross egymillió dolláros, gigantikus növényszobra, illetve a köré szerelt védőháló miatt romlott meg, Towfiq és a felesége ugyanis panaszt nyújtott be ellene, mondván, hogy takarja számukra a kilátást. Gross azzal védekezett, hogy a háló csak ideiglenes, pont amiatt volt rá szükség, mert valaki egy kisebb sziklát dobott a szoborhoz, megrongálva azt – Towfiq azonban tagadta, hogy ehhez köze lenne.

Gross azóta sajátos módon próbálja rábírni Towfiqékat a panaszuk visszavonására: ugyanazt a pár számot bömbölteti éjjel-nappal, a legtöbbször egy hatvanas évekbeli sorozat, az USA-ban népszerű Gilligan's Island főcímdalát hallhatják a szomszédok:

A felek most kölcsönösen perlik egymást, Gross még kukkolással is vádolja Towfiqot: a férfi ugyanis kamerákat szerelt fel, hogy bizonyítani tudja, hogy a szomszédjánál állandóan megy a zene – csakhogy közben Grosst és a barátnőjét is felvette, amint meztelenül fürödtek a medencéjükben.