Bordán Lili elköltözött New Yorkból a járvány és a kisbaba miatt - interjú

Bordán Lili
Vágólapra másolva!
A magyar színésznő, Bordán Irén lánya több éve az Egyesült Államokban él, filmekben, sorozatokban szerepel. Kisbabát vár férjével, és épp jókor költözött el a járvány egyik legsúlyosabb gócpontjának számító New Yorkból. Az Origónak mesélt hétköznapjairól.
Vágólapra másolva!

New York után most hol élnek?

A férjemmel élünk egy kertes házban, Connecticut államban, Manhattantől egy órára. Április elsején költöztünk ide. Már pár hónapja terveztük ezt a váltást. Most hogy babát várunk, friss levegőre és nyitottabb terekre vágytunk mindhárman.

Forrás: Bordán Lili

Milyen a környék? Vannak emberek az utcákon?

Mint most mindenhol, nagy a csönd. Azon kívül, hogy naponta sétálunk, nem nagyon hagyjuk el a házat. Alig vannak az utcán, és aki szembe jön velünk, azt nagy ívben elkerüljük; persze mindenkinek intünk és amerikai szokás szerint mosolygunk egy nagyot rájuk.

De most egy hétig még biztos nem tervezünk boltba vagy közösségbe menni, mivel hogy New Yorkból érkeztünk, és jobban ki voltunk téve ennek az vírusnak.

Forrás: Bordán Lili

Van ismerős, rokon, barát, aki elkapta a vírust?

Nekem személyesen nincsen közeli kapcsolatom, aki elkapta volna a vírust, de a férjemnek több manhattani ismerőse is megbetegedett. Szerencsére közülük mindenki meggyógyult.

Lett volna mostanában forgatása, ami a járvány miatt csúszik?

Igen, lett volna egy sorozatepizód-szerep, ami március végén forgott volna. Mivel lefoglaltak arra az időre, tisztességesen ki is fizették a díjamat, és várom a híreket a produkciótól az új dátumokról.

Mik és kik hiányoznak leginkább ezekben a hetekben?

Az öcsém meg az ő családja, a kisfia, akit ezelőtt hetente meglátogattam. Most csak videón tudom látni. Ez elég szokatlan és frusztráló. Úgy volt, hogy anyu is jön forgatni, és az az út egybe esett volna a szülésemmel. Most az a produkció is csúszik, de remélem, addig mindannyian többet tudunk és megfelelően tudunk tervezni az élet minden terén.

Mit tud tenni – a munkát tekintve - egy színésznő a karantén alatt?

Úgy érzem, most sokkal gyorsabban haladok bizonyos személyes filmes projektekkel. Többet írok, filmes pályázatokat adok le, és frissítem a színészi anyagaimat, mint például a honlapomat meg a különböző színészi portálokat. Castingügynököknek küldök self-tape-eket, felvételeket, és így terhesen is tornázom minden nap, hogy a szülés után mihamarabb vissza tudjak állni a körforgásba. Képzem magam...

hét másik színészkollegámmal, emellett online mesterkurzusokat nézek, sorozatokat tanulmányozok.

Forrás: Bordán Lili

Volt lemondott út mostanában?

Nem terveztem utazni a baba miatt ezekben a hónapokban.

Optimista vagy pesszimista ebben a helyzetben?

Ez sajnos óránként változik, főleg amikor orvos ismerősökkel vagy az ő hozzátartozóikkal beszélgetek. Nagyon súlyos a helyzet itt a kórházakban. Köves Krisztián filmrendező barátom tudna mesélni erről. A felesége belgyógyász rezidens orvos, ráadásul intenzív és pulmonológia specialista lesz... tehát a frontvonalban küzd az életekért. Ugyanakkor a hírek szerint elkezdett csökkenni a betegek száma, úgyhogy remélem, hogy a legnehezebb ponton túl vagyunk.