Már alakul, hogy mit nézünk ősztől a tévében

Katja Herbers a Westworldben
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban mostanában ért véget a pilotszezon, a tévécsatornák az elmúlt hetekben sorra rendelték meg azokat a pilotokat, bemutatkozó részeket, amelyek alapján ősszel sorozat is indulhat. Fény derül a Bermuda-háromszög rejtélyére, megismerhetjük a Los Angeles-i rendőrség első női főnökét, illetve egy magától fejlődő mesterséges intelligenciát, miközben 50 Cent és a Kaliforgia alkotója is új történettel rukkol elő. Íme, tíz izgalmas drámai projekt, amire érdemes lesz figyelni.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tévéiparban az írók és producerek több száz sorozatötletének csak kisebb részéből rendelik meg a forgatókönyvet, majd az írásoknak csak egy részéből készül pilot, vagyis a bemutatkozó epizód, amely alapján a csatornák eldöntik, hogy kell-e nekik a teljes sorozat, vagy sem.

A 2018-as év nagy dobása volt a Roseanne feltámasztása Forrás: ABC

Januárban és februárban a pilotok bekérésének van itt az ideje, most bólintanak rá azokra a projektekre, amikből a jobban sikerülteket ősztől sorozatként is láthatjuk. Az ABC, a CBS, a Fox, az NBC és a CW, vagyis az Egyesült Államok öt országos csatornája idén összesen 63 pilotot rendelt eddig meg, ebből 36 drámai széria és 27 vígjátéksorozat nőheti ki magát.

Idén többek között a New York rendőreit porolnák le Forrás: ABC

Feltámasztanák többek között a New York rendőrei-t és a Veszélyes küldetés-t, spin-offot kap az Esküdt ellenségek, az FBI, a Riverdale és a Szeplőtelen Jane, jöhet a sorozatváltozat A csontember-ből és Az elveszett fiúk-ból, valamint dr. Frankenstein és a teremténye sztoriját is újra feldolgozzák – akadnak azonban eredetibb ötletek is a megrendeltek között, inkább azokból válogattunk.

Most az ígéretesebb drámai pilotokból mutatunk be tízet, egy következő cikkben a vígjátéki pilotokból szemezgetünk majd.

Lapozzon az izgalmas projektekért, a következő oldalon folytatjuk!