Édesapja elvesztéséről beszélt Rubint Réka

Rubint Réka gyászol
Vágólapra másolva!
Rubint Réka a hétvégén közösségi oldalán tudatta a követőivel, hogy meghalt az édesapja - most friss posztban írta le, hogy érzi magát.
Vágólapra másolva!

Rubint Réka képekkel és megható sorokkal búcsúztatta édesapját az Instagram-oldalán, most pedig arról számolt be a követőinek, hogy érzi magát, és mi segíti a gyászban.

"Drága Barátaim! Itt vagyok újra! Picit meggyűrve, picit összetörve, a búcsúzás lehetősége miatt hálával a sors felé, telis-tele vegyes érzelmekkel. Nem éreztem még ilyet, és bevallom őszintén, hogy nagyon nehezen viselem! Mindig is tudtam, hogy az életem egyik legfontosabb Embere az Édesapám, de most, hogy nem tudom átölelni, felhívni és elmondani neki éppen, ami történt, ezzel az érzéssel egyelőre még nem tudok mit kezdeni.

Norbi és a gyerekek ölelése, támogató szeretete, a családunk egy szívként dobbanása, ès a sok-sok üzenet rengeteget segít" - kezdte a bejegyzést.

"De ahol igazán önmagam lehetek, ahol sírhatok és az emlékek magukkal ragadhatnak, az a futás. Istenem! Annyira, de annyira hálás vagyok ezért a semmihez sem hasonlítható érzésért. Az összetört lelket viszi a test, segíti, hogy mielőbb "gyógyulhasson". A gondolataim és én. Csak mi ketten futunk. Azt mondják, hogy a temetést követően picit könnyebb lesz ... bízom benne, bár most még elképzelhetetlen!" - írta.