A Dal 2019: meglepetések, négyen máris kiestek

A Dal 2019
Vágólapra másolva!
Megújult zsűrivel és tíz fellépővel indult A Dal 2019, a nézők idén Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel, azaz Freddie-vel kereshetik együtt Magyarország legjobb dalát. Az este végén hat produkció ment tovább az elődöntőbe, a nézők pedig egy rapper dalát találták a legjobbnak.
Vágólapra másolva!

Tíz produkciót láthattak a nézők január 19-én Dal 2019 első élő válogató adásában, a dalokat pedig megújult zsűri értékelte: Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár, Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere, Both Miklós, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az első válogatón színpadra lépett Antal Tímea és Demko Gergő a Kedves Világ! című dallal, ott volt Berkes Olivér a Világítótorony című dalával, és a következőket is hallhatták a nézők: DENIZ Ide várnak vissza, Hamar Barni Wasted, Konyha Százszor visszajátszott, Nomad A remény hídjai, Oláh Gergő Hozzád bújnék, Pátkai Rozina Frida, Szekér Gergő Madár, repülj! és Váray László Someone who lives like this.

Az estét a felvidéki Szekér Gergő nyitotta, aki édesanyja elvesztéséről mesélt kisfilmjében, dalával pedig többek közt azt szeretné üzenni, hogy sokszor jó, ha megtanulunk átlépni a dolgokon, és azokat igyekszünk elfogadni, saját boldogságunkra fordítani, felhasználni. Elsőként a Magna Cum Laude énekes-gitárosa értékelte, elmondta, hogy az ő édesanyja is meghalt már, így pontosan át tudta érezni, miről szól a dal. Emellett a hangnemet, a hajlításokat, a szöveget is dicsérte, akárcsak utána a többi zsűritag.

„Lehet, hogy ez lesz az év dala” - mondta róla Nagy Feró, akinek különösen tetszett a produkció. 33 pontot kapott a 40-ből, de a nézők is értékeltek a négy zsűritag mellett, így összesen 41 ponttal zárt.

A Konyha lépett másodikként A Dal 2019 színpadára: kisfilmjükben azt mondták, hogy a zene szerintük egy időkapszula, egy-egy dalról eszünkbe jut, mikor, hol, kikkel hallottuk, milyen érzéseket keltett bennünk, ezzel kapcsolja össze a múltat és a jelent.

Both Miklós szerint az adás legjobb magyar nyelvű dalszövegét írták a fiúk, Mező Misi szerint pedig nagyon jó A Dalban, hogy idén is ennyire színes a paletta, a zenekarnak is egyértelműen helye van a színpadon. Összesen 38 pontot kaptak.

Váray László a Someone who lives like this című dallal jutott az idei legjobbak közé, üzenete pedig a környezetvédelem, a bolygónk megőrzése, óvása. Nagy Feró szerint a hangszer, az ukulele, nem passzolt a lírai dalhoz, szerinte egy nagyobb gitár jobban szólt volna. Az énekest Mező Misi védte meg, bár hozzátette, hogy neki kicsit monoton volt a produkció. A zsűritől és a nézőktől összesen 29 pontot kapott.

Lapozzon tovább, nézze meg az adás többi énekesét! A cikk végén az is kiderül, kiknek kellett már az első adásban búcsúzni a műsortól.