Egymilliót nyert a TV2-n, pedig csak sérülés miatt került játékba

Gyarmati Panka
Vágólapra másolva!
Gyarmati Panka egy sérülés miatt került be a Bajnokok csapatába az Exatlonba, Vass Dóra helyére. A fiatal snowboardos gyorsan beilleszkedett, megszerették, és nagyszerűen vette fel a versenytempót, sok értékékes győzelmet aratott. A január 16-i adásnapon egymillió forinttal gazdagodott, ő volt a legjobb női versenyző.
Vágólapra másolva!

Hogy érzed magad, milyen a bajnokok csapatában?

Nagyon jól érzem magam, örülök, hogy ennek a csapatnak a részese lehetek. Annyira összetart mindenki, nincsenek közöttünk feszültségek, motiváljuk egymást, együtt örülünk és együtt sírunk.

Forrás: TV2

Kivel barátkoztál össze leginkább?

Ezt nehéz így megmondani, mert tényleg nem tudnék egyetlen embert kiemelni, mindenki örömmel fogadott a csapatban. Timivel nagyon sokat beszélgetünk, vele abszolút megtaláltam a közös hangot, Renivel kiegészülve pedig egy hármas egységet alkotunk, viszont a fiúkkal is ugyanolyan jóban vagyok.

Gyarmati Panka Forrás: Facebook / Gyarmati Panka

Olyan a verseny, mint amire számítottál?

Minden nap egy újabb kihívás. Valamilyen szinten erre számítottam, de mindig vannak újabb meglepetések. Nagyon jó leküzdeni a félelmeimet, olyan feladatokban teljesíteni, amikre korábban azt gondoltam, hogy nem tudom őket megcsinálni. Fárasztó, de izgalmas küzdelem.

Mi hiányzik legjobban otthonról?

A családom, illetve az, hogy semmit nem tudok a külvilág történéseiről. Emellett nagyon hiányoznak a barátaim, a kutyám és a kis unokahúgom, aki lehet, hogy már szaladgálni fog, mire újra láthatom.

Forrás: TV2

Az egyéni játékban te nyertél. Mi motivált?

Meg szerettem volna mutatni, hogy én is idetartozom, helyt tudok állni. Kemény a csapat, én viszont korábban nem mindig tudtam annyi pontot gyűjteni, mint amennyit szerettem volna. Másrészt anyukám.

Egymillió forint boldog tulajdonosa vagy. Tudod már, hogy mire fogod költeni?

Még nem, mert meg sem fordult a fejemben, hogy ez én el tudom vinni. A csapatnak már megígértem, hogy egy vacsit tuti, hogy én állok, de valószínűleg még fog belőle maradni egy kicsi...