Drogfüggőségéről, kokainfogyasztásáról vallott Aurelio

aurelio
Vágólapra másolva!
Amikor valóságshow-győztesként saját lakással, autóval és sok millió forinttal visszatért a valóságba, nem tudott ellenállni a kísértésnek, és a kokain rabjává vált Aurelio - a nehéz időszakról most először beszélt.
Vágólapra másolva!

A most 27 éves celeb élete legnehezebb időszakáról mesélt, egy családi tragédia térítette észhez.

"Ott ültem huszonnégy évesen egy kétszázhetven négyzetméteres házban teljesen egyedül, és tudtam, hatalmas bajban vagyok, és itt most nem a felelősségre vonásra gondolok, hiszen akkor ébredtem rá, hogy tulajdonképpen az életemmel játszok" - mesélte a Ripostnak.

Forrás: Aurelio / Facebook

"Mai fejjel ki merem jelenteni, ha édesapám még élne, mára már biztosan ő temetett volna el engem.
Hiszen a halála előtt már napi kettő, esetenként pedig akár négy gramm kokaint toltam. Apám halála napján fogadtam meg, hogy leteszem a drogokat és azóta tiszta vagyok" - mondta.