Reagált a TV2 a Schobert Norbi-féle hisztire

Csak show és más semmi
Vágólapra másolva!
A tréner igen rosszul viselte a kritikát, pedig sok pontot kapott a Csak show és más semmiben.
Vágólapra másolva!

A csatorna teljes mértékben elégedett a zsűri munkájával. A produkciókat saját belátásuk alapján pontozzák, illetve az értékelés során az egyéni teljesítmény mellett a páros összhangját, valamint a teljes színpadi képet is figyelembe veszik.

– tudatta a Blikk megkeresésére a TV2 sajtóosztálya.

Forrás: TV2

Mint korábban írtuk, a tréner rosszul viselte a kritikát, pedig sok pontot kapott a Csak show és más semmi legutóbbi adásában. Úgy véli, hogy ismert embert nem lehet lehúzni egy show-ban sem: „Ez nem egy tehetségkutató, hanem ismert emberek kőkeményen készülnek heteken át, hogy péntek esténként szórakoztassák a nézőket, ezért szerintem

nem pedig megalázni a másikat! Azt gondolom, ebben a műsorban nem lenne szabad egyik zsűritagnak sem méltatlan kritikát megfogalmazni már sok éve elismert emberekről. Badár Tomi most nagyon nem volt fair sem Csillával, sem velem” – morgott pár napja.

Szavazzon!

Szabad kritizálni celebet a tévében?