Tatár Csilla: A fiamnak bizonyítom, hogy belevaló anyukája van

Tatár Csilla
Vágólapra másolva!
Ha Tatár Csilla jól érzi magát a bőrében, akkor az mindenkinek jó körülötte. Milán fia megtanította neki, hogyan ne görcsöljön rá dolgokra, hogyan lépjen túl a saját korlátain.
Vágólapra másolva!

"A változás alapvetően már négy éve tart. Ha én jól érzem magam a bőrömben, akkor a fiam és a családom is kiegyensúlyozottabb lesz. Az, hogy megszületett a kisfiam, alapjaimban változtatott meg, de azt hiszem, ezzel sok édesanya egyetért, hiszen

Én kaptam egy olyan szabad lelkű gyereket, mint Milán, aki megtanította nekem, hogyan ne görcsöljek rá dolgokra, hogyan lépjek túl a saját korlátaimon. Ahogy pedig a személyisége fejlődik, úgy kell még tovább toljam a saját határaimat" - nyilatkozta a Lokálnak.

Tatár Csilla Forrás: Instagram - Tatár Csilla

"Korábban is elég szervezetten éltem, de Milán érkezése miatt még inkább szükségem volt erre, hiszen úgy vállalok el mindent, hogy először megnézem, hogyan érinti ez a családot. (...) Ezzel a műsorral talán Milánnak is bizonyíthatom, hogy milyen belevaló anyukája van" – tette hozzá.

Péntek este, a Csak show és más semmiben, a TV2-n láthatják a nézők.