Réti Adrienn: Azt mondták, bátran legyek szélsőséges

Réti Adrienn színésznő
Vágólapra másolva!
Egy minden lében kanál, nagyszájú, hárpia karaktert kapott a TV2 október 9-én induló sorozatában, a Bogaras szülőkben, amely egy általános iskolában játszódik, és főképp a tanárokról, szülőkről szól (súlyosbítva egy nem hétköznapi igazgatóval). A csinos színésznő elmesélte, hogy komédia lévén el kellett túlozni a figurát, de nemcsak nevetni lehet majd, akadnak komoly témák is a szériában – a végén pedig titokzatoskodik egyet a Jóban Rosszban-ban látott szerepével kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A Bogaras szülőkben egy jómódú, gazdag nőt, anyát alakítasz. A valódi lényed nem vadabb ennél?

Mondjuk ki, egy hárpia a karakterem! Ha ilyen típusú anyukával, nővel találkozunk, lefordulunk róla gyorsan, én legalábbis nem szoktam konfrontálódni velük. Kriszta, akit játszom, egy agilis asszony, mindenről határozott véleménnyel bír. Én nyugodtabb vagyok ennél, a karakter viszont azonnal felidegesíti magát, ha nem ért egyet valamivel, és ennek hangot is ad.

Réti Adrienn színésznő Fotó: Marton Szilvia - Origo

Milyen szülőket ismersz?

A környezetemben élő szülőkön azt látom, hogy vannak, akik a sulit érintő kérdésekben nyugodtabbak, mások viszont nagyon rápörögnek minden apró dologra. Ez néha érthető, hiszen tényleg fontos döntéseket kell hozni a gyerekek jövőjével kapcsolatban. Kriszta, a karakterem sem kretén vagy rossz szándékú,

Van az a típus, aki mindenen problémázik: hogy milyen papírt kell bevinni, hogy milyen ajándékot kap a gyereke másoktól, és sok apró egyszerű helyzet van, amit túlreagál. Persze nehéz dolog ezt megítélni, mert még nem vagyok anya, de talán az a jobb, ha hagyjuk élni a gyereket.

Fotó: Marton Szilvia - Origo

Egyből erre a szerepre hívtak?

Igen, előtte elküldtek egy monológot, amelyben felháborodva beszél valamiről a figurám. Már olvasva is nagyon tetszett a karakter. Előadtam a castingon, jót röhögtünk, kellemes hangulat volt. Már ott is arra buzdított Spáh Dávid, a sorozat egyik rendezője, hogy bátran legyek szélsőséges.

Az első és a negyedik részt láthatták az újságírók: utóbbi viccesebb volt. Idő kell minden komédiának?

Igen, a negyedik részre kirajzolódnak a karakterek, addigra megismerik a nézők a figurákat és a sorozat humorát, kialakulnak a játékszabályok.

Fotó: Marton Szilvia - Origo

Van benne meleg férfipár által örökbefogadott kínai gyerek, nagyhangú roma asszony, azaz nem óvatoskodik a sorozat.

Sok olyan témát érintenek benne, amiben Magyarországon kicsit meg vagyunk akadva. Az amúgy vicces sorozatban is van néha feszültség a karakterek különbözőségei miatt. Óvatosan próbálnak lépkedni a kényes területeken, majd amolyan „elefánt a porcelánboltban" jelleggel sikerül mindent felborítani. De a szándék megvan, hogy beszéljünk arról, ami probléma lehet, ami leblokkol minket, ami miatt nem tudunk néha kommunikálni egymással.

Szülők és tanítók a fő karakterek. Neked volt meghatározó tanárod?

Alsóban Ildikó néni, aki nagyon szigorú volt, de nagyon bírtam. Felsőben pedig Andi néni, ő is közösség-összefogó nő volt, őt is nagyon szerettem. Tiszaújvárosban jártam nyolc évet általános iskolába, utána gimibe már Pestre.

Ilyen lesz a karakterben Forrás: TV2

Milyen gyerek voltál?

Udvari bolond voltam farsangkor, elsőben engem választottak erre a szerepre. Nem voltam rendbontó csaj, de voltak ügyeim... Inkább sodródtam az eseményekkel. Egy nagyon jó barátnőm volt általános iskolában, akivel a mai napig röhögünk a gyerekkori csínytevéseinken. A kisfiának vagyok a keresztanyja, úgyhogy a régi barátság megmaradt.

A színészek közül kiket ismertél korábbról?

Mészáros Mátéval egy időben voltunk a Vígszínházban, azóta is jóban vagyunk. Danis Lídiát, Téby Zitát, Ódor Kristófot is ismertem. 14-15 forgatási napom volt velük, nagyon szerettem ezt a munkát.

Forrás: TV2

Egyre több izgalmas, élvezhető széria van itthon. A magyar sorozatipar felfutásához mit szólsz?

Színészként persze nagyon jó, mert van minőségi munkánk, és remélem, hogy a nézők is szeretik nézni a végeredményt. Mindig nagyon fontos, hogy milyen a forgatókönyv, és amit licenszben hoznak be, az is mindig izgalmas, hogy Magyarországon miképp lehet adaptálni egy sorozatot, hogy jól működjön.

Néha az a vád éri a magyar színházi színészeket, hogy filmen túljátszanak jeleneteket, túl harsányak. Mit gondolsz erről?

A Bogaras szülőknél ez a kérdés nem merülhet fel, mert komédia lévén, itt néha direkt túl kell játszani a karaktert. A magyar filmes színjátszásban szerintem inkább az egyszerűség, a természetesség dominál. Emellett nyilván fontos, hogy a rendező mit kér a színészektől. Ebben a sorozatban Fazekas Csaba és Spáh Dávid rendezőkkel dolgoztunk, akikben maximálisan megbíztam.

Téby Zita, Ónodi Gábor, Réti Adrienn Forrás: TV2

Még a Jóban Rosszban sorozatban is szerepelsz, ott mi történik veled épp?

Nagyon izgalmas fordulatokra számíthatnak a nézők, éppen ezen a héten a karakteremhez kapcsolódóan, úgyhogy mindenkit arra bíztatok, hogy nézzék a sorozatot!