Tóth Andi: Ribis korszakot éltem

Tóth Andi Andrea énekesnő
Vágólapra másolva!
Az énekesnő régóta a nyilvánosság előtt éli az életét, amit két korszakra tud osztani: a ribisre és a visszafogott, naturálisra.
Vágólapra másolva!

„Amikor tizenöt évesen beválogattak a tehetségkutatóba, rendkívül sokat és erősen sminkeltek, merész ruhákba öltöztettek, ami nekem nagyon imponált, hiszen korábban szinte egyáltalán nem foglalkoztam a szépítkezéssel. Tetszett, hogy idősebbnek látszom, hogy megdicsérnek, hogy már nem kislányként kezelnek. Emiatt a műsor befejeztével már a hétköznapokban is igyekeztem nagyobb hangsúlyt fektetni a megjelenésemre” – mesélte a Borsnak Tóth Andi.

Erősen rúzsozta magát, műszempillát és műkörmöt viselt, miniszoknyát és magassarkút hordott. „Mondhatni, kicsit ribis korszakomat éltem, amit a környezetemben meg is jegyeztek néhányan” – mondta.

Úgy látja, ma már jóval visszafogottabb, a sminkben igyekszik a természetességre és visszafogottságra törekedni.