Meghalt a Família Kft. egykori főszereplője

Família Kft.
familia_kft_21645.tif
Vágólapra másolva!
66 éves korában meghalt Ádám Tamás színész, akit a legtöbben a Família Kft. Szép Károlyaként ismertek. Pályáját eredeti nevén kezdte: Nagy Sándor Tamás. A Radnóti Színházban a nyolcvanas években drámai főszerepeket játszott, jelentős kritikai sikerrel. A Família-sorozat után pedig többször rendezett is, egyik legemlékezetesebb rendezése Az ügynök halála volt, a legendás főszerepet, Willy Loman-t a nagy színész, Andorai Péter játszotta.
Vágólapra másolva!

A Ripost írta meg, hogy meghalt Nagy Sándor Tamás, művésznevén Ádám Tamás.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház/Veréb Simon

1952. május 23-án született Győrben Nagy Sándor Tamás néven. Először a győri Kisfaludy Színház, majd később a szolnoki Szigligeti Színház és a budapesti Radnóti Színház tagja volt, a kecskeméti Katona József Színház társulatában is játszott, majd szabadúszó színész-rendezőként dolgozott. Kirakatrendező iskolát is végzett, olykor a díszleteket és a jelmezeket is ő tervezte.

A Szomszédokban Mágenheim doktor kollégáját alakította 1988 és 1989 között, de feltűnt az Angyalbőrben és a Linda sorozatokban is. Igazán a Família Kft.-vel lett ismert, ahol Szép Károly szerepében láthatták a nézők 1991 és 1999 között.

A színész még a nevét is megváltoztatta a sorozat miatt: a készítők azt kérték, válasszon valami „blikkfangosabb” művésznevet, főleg hogy Nagy Zoltán (Kövér Lajos alakítója) akkor már benne volt a stábban. Az Ádámot fia keresztneve után választotta vezetéknévnek, azóta pedig a fiú, Nagy Ádám is ismertté vált, a Roy és Ádám nevű zenekar tagjaként.

Forrás: Szabó László

Ádám Tamás 2010-ben felidézte az Origónak a sorozatot, később is szép emlékként tekintett vissza rá.

„Az én életemben nagyon fontos nyolc év volt, más, mint amit előtte és utána csináltam, hisz a Família Kft.-n kívül csak színházzal foglalkoztam. Nagyon érdekes volt megismerkedni egy más műfajjal, ahol más technikákra van szükség, mások a kívánalmak. Ha valami hasonlóra kérnének fel, ma is örömmel megcsinálnám. Nem az akkori népszerűség hiányzik, mert annak ma is van hozadéka, főleg, hogy a sorozatot többször ismételték már” – mesélte akkor.

A színész a lap szerint tragikus körülmények között halt meg, halálát a rendőrség vizsgálja.