Kínos szerelmes jelenetek, amelyeket az exükkel vettek fel a sztárok

Agymenők, Johnny Galecki, Kaley Cuoco
Vágólapra másolva!
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor egy szakítófélben lévő pár tagjainak, netán már szétment, egykori szerelmeseknek együtt kell dolgozniuk – főleg, ha pont az a melójuk, hogy eljátsszanak egymással romantikus helyzeteket a kamerák előtt. Felidézünk a képernyőről néhány kínos szerelmes jelenetet, amelyet a sztároknak az exükkel kellett felvenniük.
Vágólapra másolva!

Vámpírnaplók

A tinisorozat főszereplői, Nina Dobrev és Ian Somerhalder 2011-ben jelentették be hivatalosan, hogy a forgatás során összejöttek, a karaktereik kapcsolata azonban ekkoriban kezdett még csak kibontakozni. Elena és Damon még sok évadon keresztül együtt voltak, az őket alakító színészekről azonban már nem lehetett elmondani ugyanezt, 2013-ban szakítottak.

Forrás: CW

2014-ben a People's Choice Awardson ezzel együtt megkapták a képernyőn legjobban mutató pár díját, mire ők viccelődtek is egy sort azzal, hogy mennyire kellemetlen így együtt dolgozni. Dobrev talán komolyabban vette a dolgot, hisz a következő évben otthagyta a szériát – csak hogy visszatérjen a fináléra, ahol a happy end miatt az akkor már nős Somerhalderrel kellett csókolóznia.

Lapozzon, ha akar még hasonló sztorikat olvasni!