Curtis nyíltan a milliós bevételekről, a drogról

Curtis
Vágólapra másolva!
Egy autóban próbálta ki először a kokaint, rövidre rá már az extasy is megjelent az életében. A pénzzel nem törődött, rengeteget kerestek, főleg a Belehalok sikere után.
Vágólapra másolva!

Előző cikkünkben felelevenítettük, miképp jött össze a napokban szétesett páros. Itt olvashat arról, ki keresett meg kit, és mely rapper hányt oda a másik házának tövébe durva másnapossága következtében. De nézzük, hogyan folytatta a Majka-Curtis páros!

„Miután kijöttünk a Bomba vagy, Babyvel, elkezdtek özönleni a fellépések. Sorra rendelték a bulikat. Négy-öt bulink volt hetente! Amit addig a rappeléssel kerestem, azt mind el is ittam, most meg hirtelen ötven rongyot kaptam egy éjszakáért.

b.szdmeg! Azért ez már teljesen más rendezvény volt, mint addig. Egy hét alatt a dupláját vittem haza, mint előtte a focival egy hónap alatt. Ráadásul azonnal kézbe adták a zsét” – írta Curtis könyvében.

Nagyon ment a szekér Forrás: Instagram / Curtis

„Ha eddig sok fellépésünk volt, akkor ezután kib.szott sok lett. Egyfolytában hívtak bennünket. Roli, a koncertszervező mondta, hogy alig teszi le a telefont, máris csörög ismét. Ha huszonhat óra lenne huszonnégy helyett egy nap, akkor addig csörögne. Onnantól kezdve heti hét bulit nyomtunk, hétfőtől vasárnapig” – áll a Csibészbibliában.

Forrás: Instagram / Curtis

Később hetente minimum hét, sőt előfordult, hogy tíz fellépésük volt. Bulinként hatvanezret kapott kézbe Curtis, tehát ekkoriban 600 ezer körül folyt be neki hetente. „Annyit kerestem, hogy el sem tudtam b.szni. Sok pénzt adtam anyunak, és ruhára is rengeteget költöttem. A legdrágább cuccokat vettem meg, mindent, amiről korábban csak álmodtam. Akkor még nem volt jogsim, taxival jártam mindenhová” – írta erről az időszakról.

És jött a drog

A popszakmában nem ritka a kábítószer-használat, és Curtist is beszippantotta ez a világ, egy haverja autójában szívott először kokaint. „A rosszba is ő ráncigált bele. Addig csak piáltam nagy erőkkel, más hangulatjavítót nem próbáltam ki. Füvet nem szívtam, hiszen nem cigizem, és utálom a füstöt. Bogi viszont összeismertetett valami mással.”

Forrás: Instagram / Curtis

„Azt mondta, hogy nyugi, fasza lesz. Azt sem tudtam, hogy kell csinálni, de ő megmutatta. Egy CD-tokon húzott két utcát, papírpénzt tekert össze, és azt mondta, ezen keresztül rántsam föl. Ilyet korábban csak a filmekben láttam, de most én is kipróbáltam. Fölszívtam az egyik csíkot, Bogi pedig a másikat” – olvasható a könyvben.

Nem hitte volna, hogy baj lesz

„Ekkor még nem sejtettem, hogy ebből bajom lehet, hogy ez túl jó. Még föl sem fogtam, mi történt. Gondoltam, belefér, ugyanolyan, mintha bulizás közben beb.sznék. De

Az sem tűnt fel, hogy negyven rongyot elköltök egy este a cuccra, mert úgyis megkeresem másnap. Akkor tényleg nem tűnik fel az embernek, csak később. Ráadásul másnap szarul sem voltam tőle, itt nincs olyan, hogy fáj a fejed vagy ég a beled, mint egy beb.szás után” – írta. Nem sokkal ezután kipróbálta az extasyt is, ugyanazzal a haverral, aki a kokaint hozta.