Újra válik Pachmann Péter

Pachmann Péter, Interjú, TV2,  televíziós szerkesztő, műsorvezető, 2016. 06. 08.
2016. június 8-án készült interjú képei Pachmann Péterről a TV2 televíziós szerkesztő, műsorvezetőjéről.
Vágólapra másolva!
Válik Pachmann Péter, kislányukat továbbra is közösen nevelik feleségével.
Vágólapra másolva!

"Nagyon nehéz erről beszélnem, és a feleségem kifejezett kérésére többször nem is fogok. Igen, elválunk" - mondta a TV2 műsorvezetője a Blikknek.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A lapnak elmondta, hogy békében, barátságban döntöttek a válás mellett, kislányukat pedig közösen nevelik. "Mindenki azt szokta mondani, hogy szeretetben és barátságban válik, nálunk ez valóban így van. Nem is lehetne máshogy, hiszen Anna kislányunk érdekében mindig is szövetségesek maradunk, mint szülők. A szövetséget pedig legjobb, ha barátként köti meg az ember. Természetesen a kislányunkat közösen neveljük, és törekszünk arra, hogy a jelenlegi helyzetből semmit vagy legalábbis a lehető legkevesebbet érezze meg."

"Mi magunk hónapokkal ezelőtt kezdtük érezni, hogy nem ugyanazokat az utakat képzeljük el a jövőben, mint a másikunk, és – bár dolgoztunk rajta, hogy ezen változtassunk – rájöttünk arra, hogy ha ez valóban így van, a legjobb válasz erre az elengedés. Fontos hangsúlyozni, hogy egyikünk életében sincsen egy „másik valaki", tehát maga a döntés teljesen racionális alapon született meg" - tette hozzá.