Zaklatás miatt felfüggesztették az NCIS egyik főnökét

NCIS: New Orleans
Vágólapra másolva!
Az NCIS: New Orleans főnöke, Brad Kern ellen már a harmadik belső vizsgálatot folytatják, annak eredményéig felfüggesztették az állásából.
Vágólapra másolva!

Jelenleg nem dolgozhat a forgatási helyszínen Brad Kern, az NCIS: New Orleans showrunnerje, mert a stábtagok szerint „mérgező, szexista légkört teremt a munka során”.

A sorozatot adó CBS vizsgálatot folytat ellene, annak eredményéig szól a felfüggesztés, amiből adott esetben kirúgás is lehet.

Brad Kern Forrás: AFP/2009 Getty Images/Frederic J. Brown

Kern ellen már korábban is folyt két vizsgálat, miután a női munkatársakkal szembeni diszkriminációval, illetve rasszizmussal vádolták.

A CBS akkor nem talált bizonyítékot, bár azt megállapította, hogy Kern modora nem a legkellemesebb, beszólásai sokszor érzéketlenek vagy kifejezetten bántók – ezt azonban a csatorna nem tartotta elegendő oknak ahhoz, hogy kirúgja a férfit.