Meghalt Robert Wolders

2nd Annual Snowflake Ball - Inside 56278330
NEW YORK, NEW YORK - NOVEMBER 28: Robert Wolders speaks on stage at the 2nd Annual Snowflake Ball at the Waldorf-Astoria Hotel on November 28, 2005 in New York City. (Photo by Scott Gries/Getty Images) *** Local Caption *** Robert Wolders
Vágólapra másolva!
Meghalt Robert Wolders színész, akit 20 filmben és sorozatban láthattunk, egyébként Audrey Hepburn párjaként is ismert volt.
Vágólapra másolva!

81 éves korában meghalt Robert Wolders. Hollandiában született, de már New Yorkban tanult színészetet, első jegyzett szerepét a Flipper című sorozat egyik epizódjában kapta, előtte a Júlia és a szellemek-ben tűnt fel statisztaként.

Robert Wolders a Laredóban Forrás: NBC

A színészt a legtöbben a Laredo című westernsorozatból ismerhetik, ott 26 epizódban játszotta Erik Huntert. Ezenkívül csak vendégszerepei voltak a képernyőn, megjelent például a The F.B.I.-ban, a The Man from U.N.C.L.E.-ben és a Földre szállt boszorkány eredetijében, vagyis a Bewitched-ben.

Audrey Hepburnnel 1985-ben Forrás: AFP/Pierre Guillaud
Robert Wolders 2005-ben Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Scott Gries

1975-ben elvette Merle Oberon színésznőt, és utána fel is hagyott a színészettel. A nő 1979-ben meghalt, Wolders pedig a következő évben Audrey Hepburnnel jött össze, akivel annak haláláig, 1993-ig együtt is volt. Leslie Caronnal is volt egy rövid kapcsolata, legutóbb Henry Fonda özvegye, Shirlee Fonda volt a partnere.