Hajót bérelne külföldön? Ezekre figyeljen!

Vitorlászok
Vágólapra másolva!
Ha kezdő csapattal indul hajózni, esetleg olyanokkal akik soha nem voltak még vitorláshajón, a határozottságára minden percben szüksége lesz. És ez nem csak a vízen töltött időre lesz érvényes. Már a szervezés is komoly körültekintést igényel. Próbálja meg pontosan feltérképezni csapata érdeklődési körét, szükségleteit, esetleges félelmeit, a költségvetési limitjüket és az olyan extra kívánságokat, amik már a tervezés szakaszában megmutatják, ki az akinek a tengeri kalandokat – akármilyen rosszul is hangzik – nem kell erőltetni. Bármennyire tapasztalt a kapitány vagy szervező hajós, ezen a túrán múlik, hogy a legénység többi tagja milyen élményekkel tér vissza első tengeri szabadságáról – és ez nem kis teher.
Vágólapra másolva!

A helyszín kiválasztása

Válassza ki a túra helyszínét a leendő legénységgel közösen. Amennyiben a városnézés és az ajándékboltok látogatása a prioritás, a csapat nem fog élvezni egy olyan túrát, ahol csupa kis öbölben, horgonyon vagy bóján töltik az éjszakákat és alig látnak szárazföldet (de embert biztosan nem). Ha sok a tengeri betegségre hajlamos csapattag, akkor ne válasszon olyan útvonalat ahol sok a nyílt vizes szakasz, s gyakoriak az intenzív hullámok. Amennyiben a szórakozás a szempont, válasszon olyan célirányokat, ahol sok a frekventált kikötő klubokkal és aktív éjszakai élettel. Azonban egy valamiben biztos lehet –

nem tud mindenkinek a kedvére tenni, így a kompromisszumos megoldás keresése a legjobb. Felejtse el a kalóz filmeket, ahol az engedetlen legénységet a pallóról a cápák közé lökték,

az ilyesmi illegális, és valószínűleg felzaklatná a csapatot. Cápák pedig amúgy sem nagyon vannak az Adrián.

Tipp: A Rab az adriai tenger egyik gyöngyszeme. Szezonon kívül (április-május, október-november) már 50-70 euro áron kiköthet a belvárosban, partfalra, az exkluzív szállodák és yachtok mellett. Gyalog bejárhatja a teljes óvárost, és a reggeli kávézás is felejthetetlen élmény lesz. Ha ezt elég sokszor megismétli, már névről ismerni fogják a helyiek.

Fontos a megfelelő hajó és helyszín kiválasztása is Forrás: Vitorlászok

A hajó kiválasztása

Mindig fölé tervezzen a legénység létszámát illetően. Nyolc ember elfér egy 3 kabinos hajón is, ahol a szalonban az asztal ággyá alakítható de nagy valószínűséggel senki nem fogja azt az utat az álomnyaralásaként emlegetni. Tapasztalataink alapján 8 ember minimum egy 42-45 lábas, 4 kabinos és 2 fürdőszobás hajón fér el kényelmesen egymás mellett. Ebben az esetben azt feltételezzük, hogy minden kabinban 2 ember alszik. Amennyiben kell, még egy valaki elfér a szalonban, az átalakított ágyon.

Mindenképpen még az utazás előtt tervezze meg a kabinbeosztást, ekkor kiderülnek az esetleges problémák és összeférhetetlenségek.

Ha ennél is nagyobb a csapat, akkor már az 50+ lábas hajók, vagy egy katamarán befoglalását is érdemes megfontolni! Mivel az egész nap hajón tartózkodás, a vitorlázás kimerítő is lehet, fontos, hogy a legénység ki tudja pihenni az aznapi élményeket és fel tudjon készülni a következő etapra.

A hajó kiválasztásánál a következőkre is figyelni kell:

  • Hajó általános állapota – amikor új legénységgel megy, nem biztos, hogy lesz ideje folyamatosan műszaki problémákat megoldani. Egy összeszokott csapattal ez sokkal könnyebben megy. Ezért, ha sok az újonc a legénység tagjai között, válasszon minél újabb gyártási évből származó hajót, nagy eséllyel ezekkel kevesebb lesz a gond.
  • Meleg víz ellátás – nagyon sok vitorláson a bojler nem rendelkezik beépített éjszakai fűtőszállal, így nem tudja megtartani a meleget, ha nincs parti áramon, vagy nem jár a motor. Amennyiben olyan túrát tervez ami sok bóján eltöltött éjszakával jár ezzel a funkcióval komfortosabb lesz az élet. A légkondi – nyáron – ennél kevésbé fontos extra, és jellemzően csak a drága, újabb építésű hajókon van.
  • Külső cockpit mérete – ha 8-10 ember egyszerre kint tartózkodik, szükség van egy nagyobb térrel rendelkező hátsó fedélzetre. Ilyenkor jól jön a kétkormányos hajó, mert a mozgást a taton jelentős mértékben megkönnyíti.
  • Külső navigáció – a régebbi hajókat olcsóbban lehet kibérelni, de a legtöbbnél nincs a kormányállás mellé szerelt külső navigáció. Amennyiben saját, mobil eszközön futó navigációval rendelkezik (pl. Navionics), azzal kiválthatja a külső navigációt.
  • Ha a charter cég nem ad alapból külső motort a segédcsónakhoz (disznó), akkor ne sajnálja rá a 30-40 euro-t, mivel probléma esetén komoly segítség lehet, és a legénység is nagyon fogja élvezni a használatát! (egyesek jobban, mint a nagy hajót...)

Ha bizonytalan, fogadjon fel kapitányt

Amennyiben kevés tapasztalattal rendelkezik, egy teljesen kezdő legénység, főleg olyan,

ahol gyerekek is vannak, nem biztos hogy a legjobb kísérletezési terep.

Ebben az esetben valószínűleg jobban jár egy profi kapitánnyal, aki a teljes csapatnak (és egyben önnek is) tud sok új trükköt mutatni, elmélyítheti gyakorlati tapasztalatait miközben remekül szórakozik.

A kapitány helyismerete is jól jöhet, előfordulhat, hogy olyan helyeken járhatnak, amiket máskülönben nem találna meg egykönnyen.

Ne felejtse el, ez nem szégyen, a barátai és esetleg a családja biztonságáról van szó.

Forrás: Vitorlászok

Ne rohanjon

A túl ambiciózus terv könnyen az egész túra veszte lehet.

A távolságok térképen és a valóságban különböznek.

Ami számításaink szerint 4-5 óra könnyű hajózás, 7-8 csomós sebességgel (akár vitorlával, akár motorozva) az egy esetleges viharban, kedvezőtlen hullámiránnyal és széllökésekkel ennek könnyen a duplája is lehet időben. Gyenge szélben napi 15-20 mérföldnél többet nem lehet kényelmes megtenni, ugyanúgy az 5-6 órás motorozással járó monoton zaj is képes kikezdeni a legacélosabb idegeket is a legénység soraiban.

Tervezze a túrát kényelmesre,

és amennyiben úgy látja, hogy nagyon jól áll idővel, vagy extrém korán sikerül elindulni egy kikötőből reggel, akkor még mindig újratervezheti az adott napot.

Költségvetési ügyek

Mindenképpen ezzel kezdje a szervezést. Teljesen transzparens módon írjon egy várható költségvetést minden résztvevőnek, és ebben jelölje meg az alternatívákat:

  • Drágább, újabb hajó vagy olcsóbb, de régebbi hajó, de esetleges minőségi kompromisszumokkal és műszaki bizonytalansággal
  • Éjszakázás ACI Marina-ban (éjszakánként 80-250 EUR közötti fix díj), vagy bóján (már 40-50 EUR-tól, a hajó méretétől függően, de ritkán drágább, mint 100 EUR)
  • A legénység saját magára főz, otthonról hozott élelmiszerekből, max 1-2 éttermi étkezéssel egy hét alatt, vagy minden nap kétszeri éttermi étkezés ami a túra költségvetését könnyen megduplázhatja.

Az oda-vissza utazás pontos költségeit is nevezze meg, olyan díjakkal mint autópálya matricák és a parkolási díj a kikötőben.

A tengeri vitorlázás nem a legolcsóbb sport, viszont jó költségoptimalizálással és megfontolt tervezéssel ésszerű összegek mellett egy szenzációs élményben lehet része az újdonsült legénységnek. Spóroljon abból, ami az érdeklődési kör felmérése alapján nem hozza lázba a csapatot, és kérjen ajánlatot minél több cégtől.

Új tévéműsor, ami témába vág

Vitorlászok címmel kerül képernyőre az Ozone TV új műsora, a sorozat célja pedig itthon is - minél szélesebb körben - népszerűsíteni a tengeri vitorlázást és a hobbi hajózást.

A Vitorlászok két éve dolgoznak együtt projektjükön, fennállásunk alatt tízezres követői bázist építettek ki, akiknek azzal szeretnének tovább segíteni az első lépésekben, úgyhogy tévéműsor készítésébe is belevágtak.

A www.vitorlaszok.hu weboldalon számos tippet, trükköt, gyakorlati tanácsot adnak azoknak, akik még csak most ismerkednek ezzel a sporttal és szabadidő töltési lehetőséggel, július 15-én pedig fél háromkor képernyőre kerül az első rész az Ozone TV-n.