Korda György: Tűző napon és ablaktalan sátorban nem könnyű

Sztárok a Retro rádió első adásnapján a stúdióban
Vágólapra másolva!
Korda György dalai biztosan hallhatóak lesznek a Retro Rádióban, ami június 15-én vett országos rajtot. Az énekes nagyon örül annak, hogy máig ennyire szeretik a dalait, tele van a naptáruk fellépésekkel, melyekre nagyrészt fiatalok, huszonévesek mennek el. A sok fellépést, utazást fizikailag nehezebben bírja, de még nem érzi pályafutását befejezettnek, mint mondja, amíg terveik vannak és hajtja a tűz, mindenképp színpadon marad. Jövőre több kerek évfordulót is ünnepel, és azt is elárulta, mit válaszolt, mikor egy interjúban a Viagráról kérdezték.
Vágólapra másolva!

Korda György máig nagyon népszerű a fiatalok körében, sok olyan koncertre hívják őket, melyeken alapvetően fiatalok, huszonévesek vesznek részt.

„Voltunk több egyetemi fesztiválon, hihetetlen, hogy mennyire várnak minket! Nem tőlem kell megkérdezni, hogy miért jönnek el 20 évesek a koncertjeikre, mi az, amit bennünk értékelnek és szeretnek. Bármilyen választ mondanék, kicsit nagyképűnek tűnne. Az igazi válasz talán az, hogy érzik, mi mennyire szeretjük őket. Ez mondjuk kevés lenne önmagában, de biztosan benne van. Másrészt azt gondolom,

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A naptár eléggé tele van, rengeteg fellépésük lesz, sokat utaznak minden nap, de ezt, főleg ebben a nyári időszakban, kicsit nehezebben viseli - mesélte az Origónak.

„Őszintén megmondom, ez a legnehezebb. Ezen a nyáron olyan szélsőséges az időjárás, amit biztosan nem csak a mi szervezetünk sínylett meg. Sokszor léptünk fel délután, tűzött ránk a nap, párszor ablaktalan sátorokban is színpadra álltunk. Erre felkészülni, ezt elviselni, nagyon nehéz. Ha hazudnék, azt mondanám, hogy ilyen sporttal, olyan sporttal trenírozom magam, de az igazság az, hogy ezt csak pihenéssel tudom kompenzálni.

Voltunk Spanyolországban és Floridában pihenni, de mostantól az egész évet végigdolgozzuk."

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Jövőre több jubileumot is ünnepel, 60 éve van a pályán, és betölti a 80. életévét is.

„1958 decemberében kezdtem el énekelni, szilveszterkor volt az első fellépésem, szóval nyugodtan átcsúszhat a 60. jubileum a 2019-es évre. Ha a jó isten megsegít és szeret, 80 éves is leszek, azt is megünnepeljük! Sok-sok jubileum van, de ezt nem szabad úgy felfogni, hogy mi csak a retrónak élünk. Terveink vannak, szívesen tanulunk másoktól előadásban, külső megjelenésben, színpadi mozgásban, mindenben.

Még nem érzem a pályafutásom befejezettnek, addig érdemes csinálni, míg van, amit hozzá lehet tenni."

Még nincs vége az interjúnak, a folytatáshoz lapozzon!