Polyák Lilla és Nagy Ervin jártak két évet, de balhéztak is sokat

Polyák Lilla, A Dal 2014
Vágólapra másolva!
A TV2 Vigyázat, szülővel vagyok! ma esti adásában Polyák Lilla mesél múltjáról.
Vágólapra másolva!

A műsorból kiderült, hogy Polyák Lilla egy párt alkotott a Kincsem főszereplőjével. „A főiskolán osztálytársam volt és egyben egy nagy szerelmem.

de hát a Színművészeti nem az az együtt tartós dolog. Később Homonnay Zsolt csapott le a kezéről, és ez érthető módon nem esett jól Ervinnek. Azóta persze már eltelt közel húsz év, és újra jó viszonyban vagyunk. De ha feleségül vett volna, akkor szinte biztos megöljük egymást.”

Polyák Lilla Forrás: MTVA

„A Színművészeti Egyetemen mindenki felfokozott érzelmi állapotban van. Nagyon sok volt a feszültség és a munka. Erre még rájött az, hogy Ervinnel nagyon szélsőséges létezések vagyunk mi ketten, és

A kapcsolatunknak is azért lett vége anno, mert azt éreztem, hogy előbb-utóbb felperzseljük egymást az érzelmeinkkel. Megnyugvásra volt szükségem” – mesélte a Borsnak.