A színjátszó csoportban felbukkant egy valódi bérgyilkos

Vágólapra másolva!
Az HBO-s Barry főszereplője az itthon kevésbé ismert, de a tengerentúlon rendkívül népszerű komikusikon, Bill Hader, aki a főhős eljátszása mellett az írásból és rendezésből is kivette a részét. Ezt azért volt fontos kiemelni, mert újfent bizonyosságot nyert, hogy Hader egy zseni.
Vágólapra másolva!

A sztori röviden: a címszereplő egykori tengerészgyalogos, aki néhai apja egyik barátjának segítségével bérgyilkosként keresi kenyerét. Legújabb áldozatát követi egy színjátszó körbe, ahol elkapja az ihlet, majd eltervezi, hogy beáll a csoportba, és színész lesz. Ez persze nem tetszik mindenkinek, ráadásul a Los Angeles-i csecsen maffia is megkörnyékezi Barryt.

Forrás: HBO

Tipikus dramedyről beszélünk, ami folyamatosan ingázik a két műfaj, a dráma és a komédia közt. Rétegstílusról van szó, így a sorozatot sem fogja akkora kitörő siker fogadni, mint egy ízig-vérig drámát vagy épp szitkomot. Ellenben aki kedveli az efféle kivitelezésmódot, valami egészen különleges élményben lesz része a nyolc, részenként félórás történet alatt.

Zseniális szereplők

Az első néhány epizód a karakterépítésre fókuszál, kevesebb a tényleges cselekmény, a konfliktus váza épül fel ebben a periódusban, ami a későbbiekben csúcsosodik ki. A Barry tele van zseniális szereplőkkel, így ezek a szegmensek sem hatnak unalmasnak vagy szájbarágósnak.

Forrás: HBO

A főhős segítője, a csecsen maffiózók, élükön a túlontúl is kedves Hankkel, a páratlan stílusú oktató, mind pazar figurák. Tény, hogy nem ők viszik a hátukon a történetet, de komplexitásukhoz és mélységükhöz kétség sem fér. A legjobb példa erre a színjátszó kör tehetsége, Sally, akibe nem mellesleg Barry szépen bele is zúg. Egy tündéri lány, ám szépen lassan a kedvességéből csak a végtelen önzés és egoizmus marad.

Hader és társai végtelenül emberi szereplőket írtak, és a groteszk szituációkat is életszerűen tudták bemutatni. Látszik az aprólékos műgonddal megírt forgatókönyv, a részletekre való odafigyelés, amely nem jellemző a tucatsorozatokra.

Forrás: HBO

Ahogy haladunk előre a cselekményben úgy lesz egyre komolyabb és komorabb az összkép. Természetesen a poénok könnyebben befogadhatóvá teszik a drámát, de egy másodpercre sem bagatellizálják el. A Barry legnagyobb erénye a kettősségében rejlik, amit több fronton is megmutat.

Válaszút elé állítja a nézőt

A címszereplő tragédiája, hogy „munkája” révén inkognitóban kéne maradnia, ő mégis a reflektorfénybe vágyik és színésznek áll. Hader folyamatosan válaszút elé állítja a nézőt. Nem kezeli rossz emberként Barryt, de tudja, hogy nem helyes, amit tesz. Drukkolunk neki, ugyanakkor mégiscsak egy gyilkosról van szó. A főhős ezt szintén érzi, szünet nélkül hadban áll magával, rossz döntéseket hoz, amik visszafordíthatatlan események lavináját indítják el.

Forrás: HBO

Borzasztó ritka az olyan erőteljes sorozat, ami úgy játszik a néző érzelmeivel, ahogy akar. Az egyik jelentben kacagtat, a másikban véresen komolyan veteti magát. Ezzel sokan próbálkoznak, de nehéz megtalálni a kontrasztot, Haderéknek azonban minden gond nélkül sikerült. Ahogy a való életben zajló konfliktusokat átültetik a színjátszó kör mindennapjaiba, az maga a gyönyör. Úgy képes tartalmat és mondanivalót közölni, hogy közben nem feledkezik meg a szórakoztatásról.

A színészek kiválóak. Stephen Root, Sarah Goldberg, Henry Winkler és a többiek mind kitettek magukért. Bill Hadert kifejezetten nagy élmény volt látni efféle szerepkörben, ahol meg tudta mutatni a drámaibb oldalát. Lazán élete alakítását nyújtja.

Moralizál, kérdésekkel bombáz

A Barry egyszerre furcsa, ugyanakkor végtelenül különleges darab. Képes laza és poénos lenni, de sokkal inkább a drámával dominál, mi több, átélhető, fajsúlyos drámával. Moralizál, kérdésekkel bombáz, elgondolkodtat, miközben a szórakoztatásról sem feledkezik meg.

Forrás: HBO

Tökéletesen sikerült lezárni az első évadot, de rengeteg potenciál van még ebben az alapanyagban, amit szerencsére ki is lehet bontani, elvégre berendelték a második szezont. Az HBO most sem lőtt mellé, ahogy az önmagát kereső botcsinálta színésznek állt bérgyilkos sem szokott.

Péter Zsombor