Zalatnay Sarolta peren kívül egyezkedne

Zalatnay Sarolta
Vágólapra másolva!
Hat bordáját törte, amikor megcsúszott egy üzlet lépcsőjén 2016-ban. Bíróságra nem akar menni.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, Zalatnay szeretett volna peren kívül megegyezni azzal az érdi bevásárlóközponttal, amelynek lépcsőjén súlyos balesetet szenvedett 2016 őszén, de nem sikerült. Előbb négymillió forintot szeretett volna kapni a kiesett bevételei miatt, később többet követelt.

Forrás: TV2

Most úgy néz ki, hogy Angliába utazik, hátha ott meg tud egyezni a kinti vezetőkkel. "Kiváló ügyvédem van, aki a legjobb tudása szerint képvisel, de nem úsznám meg, hogy ne kelljen nekem is megjelennem. Ódzkodom attól, hogy még egyszer át kelljen lépnem a bíróság küszöbét.

és ő elkísér majd a cég a központjába. Remélem, ott meg tudunk egyezni" - nyilatkozta a Blikknek.

Szavazzon!

Mely magyar báb- vagy gyurmafilm volt a kedvence? Öt voksot is leadhat!