Zaklatással vádolják a sok gyerekkel dolgozó tévéseket

Stranger Things
Vágólapra másolva!
A Stranger Things egyik munkatársa azért nem tér vissza a sorozat harmadik évadjára, mert szerinte az alkotók mérgező légkört teremtettek a forgatáson a nők számára.
Vágólapra másolva!

A Stranger Things-en dolgozó Peyton Brown az Instagramon közölte, hogy a harmadik szezonban már nem fog közreműködni, mert a sorozat alkotói, a Duffer fivérek zaklatták a kolléganőiket a forgatáson, többüket verbálisan bántalmazták.

Brown szerint volt a forgatáson üvöltözés, sértés, fenyegetés bőven, akadt, akit ki is rúgtak vagy távozásra kényszerítettek. A Netflix ezzel együtt nem talált semmi kivetnivalót Matt és Ross Duffer munkájában, Brown pedig ez után el is tüntette a bejegyzését az Instagramról.

A Stranger Things pár gyerekszereplője Forrás: Netflix

A Duffer fivérek elmondták, sajnálják, ha bárki rosszul érezte magát a forgatáson, ők igyekeztek mindenkit egyenlően kezelni, kortól, nemtől, rassztól vagy vallástól függetlenül.

A Stranger Things nyolc epizódból álló harmadik évadját tavaly decemberben rendelte meg a Netflix, Dufferék egyébként négy vagy öt szezont látnak a történetben.