Újabb fordulat Oszter Sándor vesztegetési perében

Oszter Sándor, Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré SZEMÉLY színész
Budapest, 2015. május 27. Oszter Sándor színész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész munkásságát idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Oszter Sándor és társai vesztegetési ügyének mai tárgyalásán újabb fordulat történt, visszavonta korábbi vallomásait az ügy negyedrendű vádlottja.
Vágólapra másolva!

Visszavonta korábbi vallomásait az ügy negyedrendű vádlottja, aki korábban többek között vádlott társára, Oszter Sándorra is terhelő vallomást tett a vesztegetési ügyben. A hétfői tárgyaláson új vallomást is tett a bíróság előtt: ebben annyival vádolja Osztert, hogy átírta annak a filmnek a forgatókönyvét, amelyen közösen dolgoztak volna.

Oszter Sándor és ügyvédje természetesen örömmel vették a váratlan fordulatot - írja a Blikk. Oszter Sándor a lapnak annyit mondott, ez az ügy már egy rémálom, és nagyon reméli, hogy hamarosan véget ér.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

Hónapok óta húzódik a per, ami befolyással való üzérkedés miatt indult. Az ügyészség szerint egy adócsalással vádolt vállalkozó több embernek 70 millió forintnál is többet fizetett azért, hogy közvetítőjén keresztül visszavonják az ellene kiadott elfogatóparancsot. A vád szerint az egyik, akihez a pénz vándorolt, Oszter Sándor volt.