Nehéz múltjáról, a nélkülözésről mesélt Caramel

Molnár Ferenc Caramel
Molnár Ferenc „Caramel” Fonogram-díjas magyar énekes.
Vágólapra másolva!
Caramel szeretne minden olyat megadni kislányának, Szofinak, melyet ő gyerekkorában nem élhetett át. Nemrég Dubajban töltöttek pár napot, örül annak, hogy családjával utazhat, világot láthat.
Vágólapra másolva!

"Csodálatos érzés látni, ahogy a kislányom felfedezi a világot. Ha lehet ezt mondani, szerencsés emberként tekintek Szofira, hiszen én például 22 évesen jutottam el a Balatonhoz, a tengert pedig harmincasként láttam először. Ő viszont már az anyukája pocakjában járt az olasz tengerparton, ahova a születése után is visszamentünk. Ez nemcsak neki, de nekem is hatalmas élmény. Mindent megadhatok neki, amiben nekem nem volt részem" - mesélte a Blikknek Caramel.

Szilvia Szilágyi Molnár (@sylviszilagyi) által megosztott bejegyzés,

"Azt gondolom, mindenki megérdemelné, hogy elvihesse a családját nyaralni, mert ezek megismételhetetlen és maradandó élmények a gyerekeknek és a szülőknek is" - tette hozzá.