Rettenetes Stephen King-versből lesz sorozat

Stephen King Stephen King American author WRITER PORTRAIT SQUARE FORMAT
Stephen King, American writer in 2013.
Vágólapra másolva!
A Rémálmok bazárában szereplő A csonttemplom kerülhet képernyőre.
Vágólapra másolva!

Chris Long és a Cedar Park Entertainment megvette a Stephen King-féle The Bone Church jogait, és tévésorozatot tervez forgatni belőle. A gyártó stúdió is a Cedar Park lesz – írta a Deadline.

A hírben az a legérdekesebb, hogy nem egy nagyregény, de nem is egy közepes A csonttemplom, hanem egy szabadvers, ráadásul csak pár oldal az egész. Egy balszerencsés expedícióról szól, rengeteg halottal persze: a versben akad, aki simán kettészakad, mást pók csíp meg, akad, akit kígyó mar meg. Egy fickó szakadékba zuhan, sokaknak zöld lesz a bőrük, a halottnak a szeme kidülled. Azért ne lepődjünk meg nagyon, hogy nem a szerelemről szól a poéma, hiszen mégiscsak Stephen King a szerzője.

Stephen King Forrás: Aurimages/Ulf Andersen / Aurimages/Ulf Andersen

Az eredetit az egyetemi évei alatt írta, egy barátja előadta drámaórán, nagy hatást ért el vele. Később a kézirat, mint sok már King-féle fecni elveszett, de a regényíró eszébe jutott 2008-ban, és akkor újraírta. Ez a verzió olvasható A Rémálmok bazárában (The Bazaar of Bad Dreams) amely Stephen King hatodik, 2015-ben megjelent novelláskötete.