Hirtelen megszűnt két magyar tévéműsor

Vágólapra másolva!
A Story TV látszólag minden előzmény nélkül megszüntette Kadarkai Endre két műsorát, az Arckép-et és a Nemadomfel-t, elképzelhető, hogy a tévés már nem is lesz képernyőn a csatornánál.
Vágólapra másolva!

Kadarkai Endre a Facebook-oldalán közölte, hogy a Story TV úgy döntött, leveszi a képernyőről az általa vezetett műsorokat, az Arckép című portrésorozatot és a Nemadomfel-t, amelyben példamutató életutakat ismerhettünk meg.

Előbbi produkcióból a január 22-i, Kozma Imrével készült adás volt az utolsó, utóbbiből még két rész fog lemenni a Story4-en:

A Blikk úgy tudja, a Story TV a műsorokkal együtt Kadarkaitól is megvált, aminek a csatorna körüli tulajdonosváltáshoz lehet köze, a Story4-et, a Story5-öt és a Galaxy TV-t ugyanis megvette az Egyesült Királyságban bejegyzett Glenshore.

Kadarkait tavaly év elején rúgták ki az Echo TV-től, pár hónapra rá került át a Story TV-hez.