Házastársak voltak, ma már nem beszélnek – A Dexter szereplői akkor és most

Hyundai Mercury Prize 2016 Hyundai Mercury Prize 2016 at Eventim Apollo on September 15, 2016 in London, England.
LONDON, ENGLAND - SEPTEMBER 15: Actor Michael C Hall poses for a photo at the Hyundai Mercury Prize 2016 at Eventim Apollo on September 15, 2016 in London, England. (Photo by Tim P. Whitby/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A Dextert 12 évvel ezelőtt mutatták be, és közel 100 epizódon át izgulhattuk, az önmagát „etikus” gyilkosnak" kikiáltó vérelemző/gyilkos életéért. Azonban tény, hogy a kiváló szereplőgárda sem feledteti velünk azt a pocsék befejezést, amit a készítőnk lenyomtak a torkunkon a nyolcadik évad végén. Nézzük, hol vannak, és mit csinálnak a szereplők most.
Vágólapra másolva!

Michael C. Hall (Dexter)

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Tim P. Whitby

A Sírhant művek után landolt a Dexter főszerepében. Bár az HBO sikersorozat is számos elismerést hozott számára, az igazi sikereket a Dexterrel érte el. Hall ezzel a szereppel végre a Golden Globe-díjat is bezsebelhette, de a szerelmet is elhozta az életébe. A színész a húgát alakító Jennifer Carpenter mellett vélte megtalálni a boldogságot, akit feleségül is vett.

A házasság hamar befuccsolt, és néhány hónappal a szakítás előtt rákot diagnosztizáltak a színésznél. A kemoterápiák miatt a haja kihullott, ő pedig sapkában vette át a Golden Globe-díjat, majd visszatért forgatni, ahol parókát viselt.

Michael C. Hall teljes felépülése közel egy évig tartott. A Dexter utolsó évadát forgatta, amikor megismerte egy Los Angeles-i kiadó szerkesztőjét, Morgan MacGregort. Négy évvel később, 2016-ban feleségül vette a nőt. Tavaly decemberben lakást vásároltak egy impozáns New York-i épület 10. emeletén, melyben többek között Alec Baldwinnak és Bruce Willisnek is van már apartmanja.
Legutóbb a The Crown sorozatban láthattuk, mint Kennedy elnök, hamarosan pedig a Safe című Netflix sorozatban fog szerepelni.

Jennifer Carpenter (Debra Morgan)

Forrás: AFP/Kevin Winter

Carpenter alakította Dexter testvérét a képernyőn, és a felesége lett a valóságban. A 38 éves színésznő a válás után Seth Avett zenésszel randizott, aki 2015-ben jegyezte el. Jennifer ekkor már állapotos volt, és néhány hónappal később világra is hozta első gyermekét, aki az Isaac nevet kapta.

„Az anyaság a legfontosabb munkám. Rá kellett jönnöm, hogy én vagyok a diák, és Isaac a tanár. Fáj minden pillanat, amit távol töltök tőle. És kezdetben rettegtem, hogy elszúrom” – nyilatkozta az US Weekly magazinnak. Gyermekük egyéves volt, amikor Avett és Carpenter tavaly májusban összeházasodtak. Az esküvőn Carpenter számos régi munkatársa ott volt, ám Michael C. Hall nem.

A színésznő 8 hónapos terhes volt, amikor 2015-ben leforgatta a Csúcshatás című moziból adaptált sorozat (Limitless) pilot epizódját. A szériát 22 epizód után elkaszáltak, annak ellenére, hogy még Bradley Cooper is feltűnt néhány epizódban.

David Zayas (Angel Batista)

Forrás: FilmMagic/2017 Paul Archuleta/Paul Archuleta

Zayas számára a Dexter hozta meg az ismertségét. Ha valaha eltűnődött azon, hogy miért alakítja olyan hitelesen a zsaru szerepét, nos azért, mert tizenöt évig volt rendőrtiszt New Yorkban.

A Dexter után számos sorozatban megfordult, de játszott az Annie 2014-es, igazán felejthető feldolgozásában, valamint a Gotham sorozatban is. 1998-ban vette feleségül Liza Colónt, bár egyes pletykalapok szerint elváltak, ők maguk állítják, hogy továbbra is együtt vannak.

James Remar (Harry Morgan)

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Frazer Harrison

Valószínűleg a 64 éves Remart láthattuk eddig a legtöbb filmben és sorozatban. A Dexter apját alakító színész a Szex és New Yorktól, a Grace klinikán át, a Gothamig megannyi sorozatban megfordult már.

A rengeteget szinkronizáló Remar magánéletéről keveset tudni. Sokáig pletykálták róla, hogy meleg, ám erre rácáfolnak a kapcsolatai. Eddig egyetlen felesége volt, Atsuko Remar, akivel két közös gyermekük van, a fiuk Jason, és a lányuk Lisa. Jelenlegi barátnője Yuko Kojima.

Lapozzon a 2. oldalra, van még három csodás szereplőnk!