Sorozatszerepet kapott A konyhafőnök korábbi zsűritagja, Wossala Rozina

Wossala Rozina
Wossala Rozina interjú
Vágólapra másolva!
A Barátok köztben kapott szerepet Wossala Rozina, önmagát alakítja majd.
Vágólapra másolva!

Wossala Rozina örült a felkérésnek, hiszen kipróbálhatta magát színészként, bekerült a sorozatba – igaz, könnyített pályát kapott, önmagát kellett alakítania.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

„Nem tudom, mennyivel lett volna nehezebb, ha esetleg egy felvett szerepet kellett volna betanulnom, de jólesett, hogy a színészek ismerősként fogadtak. Minden fontos mérföldkőnél felhívom anyukámat, most is ezt tettem. Ő is nagyon örült, hogy láthat a képernyőn a sorozat szereplői között” – mondta a Blikknek.