Szinetár Dóra először mutatta meg kisfiát

2017.12.14. 10:34

Szinetár Dóra először mutatta meg Benjamint, aki Down-szindrómával született októberben. 

Közel három hónappal ezelőtt született meg Szinetár Dóra és Makranczi Zalán első közös gyermeke, Benjamin. A Down-szindrómás kisfiú miatt sokan bírálták a szülőket, akik továbbra sem értik, miért kellene szégyellniük magukat vagy a gyermeküket.

"Ha a fiam a világáról nem tudó, tehetetlen kis csomag lenne, akkor is ugyanúgy szeretném, imádnám, mint most, hiszen attól még az én gyerekem lenne, és ugyanúgy vállalnám bárki előtt" - mondta a színésznő a Hot magazinnak.

Először mutatták meg a kicsit a világnak, az újságban rengeteg kép látható Benjaminról és a szülőkről.

Az interjúból az is kiderül, hogy terhessége alatt az ultrahangos vizsgálatok semmilyen elváltozást nem mutattak ki, három olyan 4D-s ultrahangon is részt vettek, ahol Benjaminnak még a kisujja körmét is megvizsgálták.

"Ezek meggyőztek arról, hogy a fiunk a születésekor teljesen egészséges lesz! A Down-szindróma ugyanis nem betegség, de adott esetben súlyos fizikai következményei lehetnek, például bizonyos szívproblémák. Ezért mi külön voltunk magzati szívultrahangon is, de szerencsére nem találtak elváltozást" - mesélte.

Mint mondta, a kisfiú tökéletesen fejlődik, és nagyon büszkék rá. Az interjút és a fotózást azért vállalták, hogy megmutassák, egy Down-szindrómás baba is ugyanolyan szeretnivaló és tüneményes, mint az összes többi kisgyerek a világon. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK