Kulcsár Edina újabb csomókat talált a mellében

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina egy fotózáson érezte meg, hogy két év után újra csomók vannak a mellében, de nem fél, pozitívan tekint előre.
Vágólapra másolva!

Két éve fedezett fel először csomókat a mellében, akkor nagyon megijedt, és míg nem érkezett meg az eredmény, aggódott. "Míg a biopszia nem mutatta ki, hogy ez egy jóindulatú dolog, addig ott motoszkált bennem a kisördög, hogy mi van, hogyha nem az. Az orvosi papírok alátámasztották, hogy nincsen semmi probléma" - mondta el a FEM3-on.

Pár hónapja újra észrevette, hogy valami nincs rendben, és bár nem ijedt meg annyira, mint az első esetnél, ezúttal is rögtön orvoshoz fordult.

"Régen nagyon mérlegeltem, hogy kivetessem-e vagy sem a csomót, hezitáltam, hogy mit csináljak és mit ne. Korábban úgy műtéttek ezeket, hogy három-négy centis heg keletkezett az emlőn, a szövet is sérül, veszt a mennyiségéből. Nem bővelkedem akkora keblekkel, hogy ebből még adjak is, úgyhogy úgy gondoltam, ezt most még halasztom."

Forrás: Kulcsár Edina / Facebook

Az új módszerrel azonban már nem vágnak, mint mesélte, tűszúrással fecskendeznek be a csomóba, ami felszívódást generál. "Minden nőnek az álma, aki ilyen problémával küzd. Nem kell félni a műtéti beavatkozástól, azt gyógyítják, amit kell" - mondta.

Azért tartja fontosnak, hogy nyíltan beszéljen egészségügyi problémájáról, hogy bátorítsa a nőket, segíteni akar azoknak, akik félnek.