Gryllus Dorkát egy filmben szúrta ki magának Simon Kornél

Gryllus Dorka SIMON Kornél
Vágólapra másolva!
Nem házasodtak össze, de hosszú ideje boldogságban élnek: Gryllus Dorka és Simon Kornél meséltek kapcsolatuk és szakmájuk nehézségeiről.
Vágólapra másolva!

Kapcsolatuk nagyon romantikusan indult. Simon Kornél még fiatal felnőtt volt, amikor meglátta Dorkát az Érzékek iskolája című filmben, és már akkor megjegyezte magának. "18-19 éves voltam, Szegeden meseszínházban dolgoztam. Láttam az Érzékek iskolája című filmet, és megjegyeztem magamnak, hogy azért ez jó nő" - mondta Kornél.

Végül azon a próbán szerettek egymásba, aminek a rendezője Dorka édesanyja volt, aki szerelmükből nem vett észre semmit. Kornélt az anyósa színészként hamarabb kedvelte meg, mint vejként. "Vejként nehezen fogadott el, az az egy év nehéz volt. Azt nem mondom, hogy mosolyszünet volt, de nagyon beijedt ettől" - mesélte Simon Kornél a Lakástalkshow-ban.

Forrás: VIASAT3/Labancz Viktória

Később a kapcsolatuk nehezen indult, volt köztük egy Berlin-Budapest-tengely: Dorka Berlinben képzelte el a jövőjét, Kornél elsősorban Budapesten. Két hetet találkoztak, két hetet nem. Nem tűnt üzemeltethető kapcsolatnak. "A kapcsolatunk elején volt még egy nehéz kör is. Korci egyszer csak mondta, hogy én rájöttem, hogy ez egy illúzió, és nekem ez egy álom, de én nem akarok veled menni bevásárolni, én nem akarok kertes házat, meg kutyát, mert ilyet csak fogorvosok csinálnak. Akkor rátettem a telefont, hogy szia" - magyarázta Dorka.

"Ha az ember racionálisan áll hozzá, és félretolja ezt a mindent elsöprő, nem is tudom milyen színű ködöt, amit szerelemnek hívnak - ami tényleg nagyon durva volt, mintha fejbe vertek volna.

Azt gondoltam, hogy akkor vessünk véget ennek az egésznek. Ez egy hülyeség, képtelenség, mi ketten ebből a két teljesen különböző világból soha nem fogunk működni. Én ezt fejben lejátszottam" - vallotta be őszintén Kornél.

Forrás: VIASAT3/Labancz Viktória

Kornél egy hétvégi gondolkodást követően döbbent rá, hogy mégis Dorkát akarja. Akkori érzéseit a ma esti Lakástalkshow-ban osztotta meg Lovász Lászlóval. "A 9-es buszra várva felhívtam, hogy akkor legyen vége. Felhívtam az akkori barátnőmet, vele is szakítottam, üldögéltem egy hétvégét egyedül a lakásban, és hétfőn a MAFILM udvaráról felhívtam, hogy szerintem mégis inkább találkozzunk. Dorka megkérdezte eléggé hűvösen és kimérten, hogy mit akarsz. Téged - válaszoltam. Aztán iszonyatosan hosszas csönd és Dorka azt mondta, most már ne gondolkozzál."

Próbálják a kapcsolatuk lángját megőrizni, Kornél romantikus típus, a virágot, bonbont és a modort nagyon fontosnak tartja. Igyekeznek időt szakítani egymásra, és néhány lopott randit beiktatni. "Volt, hogy elmentünk a tőlünk 150 méterre lévő szállodába. Furcsa is volt, mert a Megdönteni Hajnal Tímeát című film bizonyos jeleneteit ott forgattuk, szóval abszolút ismertek. „Jó estét művész úr, jó estét művésznő”, bejelentkezünk, és két órával később: viszontlátásra, kijelentkeznénk" - mesélték.