Megvan a világ legszexibb pasija

Dwayne "The Rock" Johnson, David Beckham, Chris Hemsworth
Vágólapra másolva!
A People magazin idén is megválasztotta a világ legszexibb pasiját, 2017-ben Blake Sheltonnak ítélte a címet – és ezzel együtt a címlapot.
Vágólapra másolva!

A People minden évben címlapot szentel a világ legszexibb pasijának, idén a választás Blake Sheltonra esett, akit countryzenészként és az amerikai The Voice egyik zsűritagjaként, illetve Gwen Stefani párjaként ismerhet a közönség.

Hogy a magazin fotóján miként fest, azt itt nézheti meg, egyébként ő az:

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Rick Diamond

Talán meglepő lehet, hogy pont őt választották az év pasijának, a hírre ő maga is így reagált: „Biztosan kifogytak a férfiakból, talán úgy voltak vele, hogy az én fejem legalább szimmetrikus valamennyire.”

Az énekes elmondta, hogy ezzel együtt is alig várja, hogy The Voice-beli zsűritársa, a Maroon 5-ból ismert Adam Levine orra alá dörgölje a címlapot – bár neki aligha fog rosszul esni, hisz 2013-ban már elnyerte a címet.

Shelton előtt a 2010-es években őket választotta meg a világ legszexibb pasijának a People:

  • 2016: Dwayne "The Rock" Johnson
  • 2015: David Beckham
  • 2014: Chris Hemsworth
  • 2013: Adam Levine
  • 2012: Channing Tatum
  • 2011: Bradley Cooper
  • 2010: Ryan Reynolds