Elárverezik Gáspár Győző bútorait, de még a jakuzzit is

Savanyú a szőlő  Gáspár Győzőnek,felesége megy a dzsungelbe
Vágólapra másolva!
Adósságai miatt elindult a végrehajtás Gáspár Győző ellen.
Vágólapra másolva!

December 7-én délelőtt bárki licitálhat Gáspár Győzőék bútoraira, az adótartozások miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal viszi többek közt a konyhabútort, az ülőgarnitúrát és a jakuzzit is. A Blikk információi szerint a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának folyószámla-kezelési és végrehajtási igazgatóhelyettese ingóárverést tűzött ki Győzike ellen, ugyanis adóssága miatt elindult a végrehajtás.

"A lakás és a benne lévő bútorok nem is a miénk, hanem Eveliné, mi csak használhatjuk. Én már nem értem, hogy mit akarnak tőlünk, ennél jobban nem lehet már minket megalázni. Ha elveszik a bútorainkat, akkor mi majd visszaszerezzük a bíróságon" - magyarázta a lapnak Gáspár Győző.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Amit most próbálnak behajtani ügyfelemen, az közigazgatási eljárásban történik, 40 millió forintnyi adósság miatt. Bár fellebbeztünk a Kúriánál, a NAV ennek ellenére árverést hirdet, s szeretné pénzzé tenni Gáspár Evelin tulajdonát, ugyanis övé az ingatlan, amelyben a szülei élnek, az összes ingósággal együtt. A NAV-nak a Kúria döntésére kellene várnia, ugyanis ha felmentik ügyfelemet, akkor mindent vissza kell szolgáltatniuk. Korábban 11 kiló aranyat foglaltak le mintegy 40 millió forint értékben, természetesen azt is vissza kell adniuk" - mondta az ügyvéd.