Elhagyhatta a pszichiátriát az X-Faktor énekese

Nagy-Krisztián-X-faktor
Vágólapra másolva!
Nagy Krisztián az első élő show hetében döntötte el, hogy feladja a versenyt, és önként bevonul a pszichiátriára, most engedték ki.
Vágólapra másolva!

Nagyon súlyos volt az énekes állapota, sokszor kiborult, nem bírta a nyomást. Dühkitöréseinek kárát látták versenytársai, mentora, Radics Gigi és a stáb is. Nagy Krisztián azonban ma már jobban van a Bors szerint, és bármikor újra vállalná a megmérettetést.

"Egy teljes hónapot töltöttem kórházban, bevallom, sok volt, de most már sokkal jobban vagyok. Gyógyszereket kaptam, ezeket még szednem kell ma is. Majd az orvosok döntik el, mikor leszek olyan jól, hogy elhagyhassam őket" - mondta a lapnak.

Forrás: RTL Klub

"Nem az X-Faktor miatt lettem beteg, már előtte is az voltam, de azt hittem, a verseny ebből kirángathat. Sajnos nem így lett, még mélyebbre kerültem. Korábban is voltak pszichés problémáim, szedtem gyógyszert, de abbahagytam, azért is romlott az állapotom. Ma már jól vagyok, ha lehetne, akár holnap újrakezdeném a versenyt. A mostani lelkiállapotomban végig tudnám csinálni" - tette hozzá.