Szíj Melinda menne magyarként az Eurovízióra

Így néz ki most Szíj Melinda - Fotó!
Vágólapra másolva!
2010-ben tűnt fel a képernyőn Szíj Melinda, szívesen visszatérne.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő a Megasztár ötödik szériájában tűnt fel Kökény Attila és Tolvai Renáta mellett 2010-ben, akkor a harmadik helyen végzett. Hamarosan újra feltűnhet a képernyőn, ugyanis jelentkezett A Dal 2018-ba.

"Nem ez az első próbálkozásunk. Néhány esztendeje lelkes muzsikus társaimmal rendre próbát teszünk, megméretjük magunkat. Tavaly két dallal is indultam, amelyeket a szó szoros értelmében elém tálalt a sors" - mondta a Blikknek.

Forrás: Youtube

A lapnak arról is beszélt, hogy jogi asszisztensként dolgozik a hétköznapokban.

"Civil munkámban is örömömet lelem, szeretem a kollégáimat. Az éneklés pedig számomra küldetés, szolgálat az emberek felé. A zene mostanság egyre több időt tölt ki az életemben: több új dalom készült, illetve készül mostanában. Teljes nyugalommal tekintek a jövő elébe, mert őrzöm a hitem. Bárhogy is alakul, úgy lesz tökéletes, ha úgy akarja az úr."