Új női műsorvezetőt tettek az X-Faktorban Kiss Ramóna mellé

kiss ramnóna, x-faktor
X-faktor sajtótájékoztató, tv, műsor, celeb. 2017.10.11 Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
Az Éjjel-nappal Budapest egyik szereplője, Koholák Szandra (Alexa) sürög-forog majd a versenyzők körül.
Vágólapra másolva!

Sajtóeseményen mutatta be az RTL Klub a 2017 őszi X-Faktor élő show-jába jutottakat, Kiss Ramóna volt a porondmester. A mentorok érkeztek előbb a színpadra, majd sorra a versenyzőik: sok újdonság nem derült ki róluk, volt, aki erősen izgult, volt, aki egykedvűséget mímelt. Radics Gigi a 25 év alatti fiúk csapatának felkészítője, ő maradt negyediknek: ekkor jelentették be, hogy négy nappal az élő show előtt máris feladta valaki a versengést. Nagy Krisztián nem bírta a napi próbákat, lelkileg nem volt erős az élő műsorra, a nagy színpadra, így Kiss Ramóna „jobbulást" kívánt neki távollétében. Erről itt írtunk bővebben.

Képgalériáért klikk a fotóra! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Puskás Péter csapatán továbbra is vígan élcelődtek a mentorok, bizonyára nem esik túl jól a saját felkészítőjük által inkább Szupercsapatnak hívott triónak, hogy a többiek nevetgélve „Feláldozhatók" néven emlegetik őket: de lesz lehetőségük bizonyítani már szombaton.

Képgalériáért klikk a fotóra! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Gáspár Laci a csapatok edzője lesz ősszel, a hazai X-Faktorokban ezeknek nem sok jövőjük szokott lenni: a zenészek megilletődve lépkedtek egymás sarkára a kis színpadon. ByeAlex a 25 alatti lányokat készíti fel a versengésre: Erdős Viola elmesélte, hogy már megállítják az utcán, autogramot kérve, de nem tartja magát se sztárnak, se celebnek, tudja, hogy tetoválásai és kopasz feje miatt ismerik fel egyelőre.

Képgalériáért klikk a fotóra! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Serena Rigacci elég introvertáltnak tűnt, de két tőmondatot azért elmondott magyarul, és Tóth Bettina sem volt az a nagyszájú, extrovertált típus, udvariasan dicsérgette mentorát. A lényeg persze úgyis az, mit nyújtanak a színpadon, milyen lesz a hangjuk.

Kiss Ramóna akcióban Fotó: Csudai Sándor - Origo

Volt még egy bejelentés: sokan talán azt várták, hogy az Éjjel-nappal Budapest egyik szereplője, Kovács Dóri lesz majd a társműsorvezető, aki a backstage-ben serénykedik, de végül kollégája, az ugyanabban a sorozatban látott Koholák Szandra, másik nevén Alexa kapta a munkát, ő sürög-forog majd a versenyzők körül. Tőle meg is kérdezte a kissé csapongó Kiss Ramóna, hogy szokott-e énekelni - egy perccel azután, hogy hétmilliós nézettségű klipet emlegetett vele kapcsolatban. Azt nem találtuk meg, de itt egy 5,5 milliós.

A sajtóesemény legviccesebb része mindazonáltal az volt, amikor az energikus Ramóna viccelődni próbált, lelkesen bakizgatott, még a mikrofonja hangja is elment kétszer, de nem látott túl sok érzelmet a munkaügyben jelenlévő fotósok, újságírók arcán, így kénytelen volt elmesélni egy kis sztorit. Történt, hogy egy fotózás már nagyon hosszúra nyúlt, és a negyedik órában közölte a fotóssal, hogy kész, egyszerűen nem tud már vigyorogni. Erre a kamerás ember – mintegy hangulatjavításképp – váratlanul bejelentette, hogy "harminc centis a fasza", no, erre aztán a Barátok közt sztárja is elengedetett pár diszkrét mosolyt.

Szavazzon!

Ki a kedvenc mentora?