Hódi Pamela először mesélt életükről a szakítás óta

Vágólapra másolva!
Ketten maradt kislányával, de volt párja, Berki Krisztián sokat segít.
Vágólapra másolva!

"Őszinte ember vagyok, hiába lettem médiaszereplő, a magánéletben sem szoktam hazudni, sem füllenteni. Nem látom értelmét annak, hogy a médiában egy álarcot vegyek fel, és hazudozzak, egy hazugságon alapuló képet mutassak meg az embereknek" - mesélte Hódi Pamela a Mokkában.

Arról is beszélt, hogy a szakítás óta jól megvannak a kislányával, Berki Krisztián pedig az eddigieknél is jobban kiveszi a részét a gyereknevelésből, például együtt viszik óvodába Natit, míg korábban ezt egyedül intézte.

"Krisztián most érkezett meg, ugye október végén négyéves lesz Nati, és ő pontosan tudja magáról, hogy apaként eddig nem tudott teljesíteni" - mondta.

Berki Krisztián volt párja a Vigyázat, gyerekkel vagyok! következő adásában fog szereplni kislányukkal.