Elítélték az Irigy Hónaljmirigy tagját

Kabai Laci
Vágólapra másolva!
Ittas vezetés miatt a bíróság egy évre eltiltotta a vezetéstől Kabai Lászlót, az Irigy Hónaljmirigy tagját, emellett háromszázezer forint pénzbírságot is ki kell fizetnie.
Vágólapra másolva!

A zenész augusztusban ittas vezetéssel bukott meg egy közúti ellenőrzésen, akkor elvették a jogosítványát. A Bors szerint már meg is született az ítélet Kabai László ügyében.

"A bíróság a vádlottat ittas járművezetés vétsége miatt háromszáz napi tétel pénzbüntetésre és egy év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság az egynapi tétel összegét ezer forintban határozta meg. A háromszázezer forint összegű pénzbüntetés meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni" - értesült a lap.

Forrás: Red Lemon

Kabai most nem akart nyilatkozni, de az eset után azt mondta, nem gondolta, hogy alkohol maradt a szervezetében: "Két korsó sör a bűnöm, ami jóval a vezetés előtt csúszott le. Fellépésünk volt szombaton, akkor volt az a tikkasztó forróság. A hakni előtt és után is megittam egy sört. Körülbelül hat órával később ültem autóba. Komolyan mondom, nem gondoltam, hogy maradt alkohol a szervezetemben. Már csak a meleg miatt sem."