A szolgálólány meséje és Az alelnök az Emmy nagy nyertese

Így örült Elisabeth Moss
Vágólapra másolva!
69. alkalommal adták át az Emmy-díjakat az Egyesült Államokban. Kapott díjat Nicole Kidman, és nem feledkeztek meg az Aznap éjjel (The Night Of) sorozatról sem. A legjobb drámai színésznő Elisabeth Moss lett a The Handmaid's Tale-lel, és ugyanez a széria, A szolgálólány meséje lett a befutó a drámai sorozatok esetében. A komédiáknál a Veep, Az alelnök elvitte a díjat a Modern család és a Szilícium-völgy elől.
Vágólapra másolva!

69. alkalommal adták át az Emmy-díjakat, amelyekért elsősorban az Egyesült Államokban, 2016. június 1-je és 2017. május 31-e között főműsoridőben vetített programok, szereplőik és alkotóik versengtek - de mostanában a mezőnyben ott vannak a netes streaming cégek és műsoraik is, mint a Netflix, a Hulu, az Amazon, amelyek igen nívós szériákkal rukkolnak elő.

Az eseményre a Microsoft Theaterben, Los Angelesben került sor Stephen Colbert vezetésével. Az idei jelölteket már júliusban közzétették, többek között a Better Call Saulnak, a Stranger Thingsnek, A szolgálólány meséjének és a Modern családnak is volt esélye megnyerni az elismerést. Erről itt írtunk.

Egy hete már többen ünnepeltek

Az Emmy esetében már a nagyszabású gálaműsor előtt átadják a díjakat azokban a kategóriákban, amelyek kevéssé számíthatnak a nagyközönség érdeklődésére – ekkor ismerik el az összes háttérmunkást, de itt adják át például a legjobb vendégszereplőknek járó díjakat is. A vendégszereplők közül a drámai kategóriában Alexis Bledelt (A szolgálólány meséje) és Gerald McRaney-t (Rólunk szól) díjazták, a komikusok közül pedig Melissa McCarthy és Dave Chappelle teljesítményét ismerték el, ők mindketten a Saturday Night Live-ban tűntek fel.

Az alelnök, a Veep csapata Forrás: AFP/2017 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A Saturday Night Live amúgy is jól szerepelt a Creative Arts Emmy Awardson, összesen öt díjat kapott, akárcsak a Stranger Things és a Westworld, ezek a műsorok vezették az összesített listát. A legjobb rajzfilmsorozat a Bob burgerfalodája lett, Meryl Streepet narrátori tevékenységéért, Seth McFarlane-t a Family Guy szinkronhangjaiért díjazták. Erről itt olvashat.

A nagy hiányzó

A Trónok harca világszerte kultikus sorozat lett, de sok százmillió követője hiába várta, hogy feltipegjen a színpadra ünnepelni Peter Dinklage, hogy lássa ölelkezni nagy barátságban Lena Headey-t és Emilia Clarke-ot (Cersei és Daenerys, akik a sorozatban halálos ellenségek), ugyanis a Trónok harca egyetlen nevezést sem kapott. Hogy lehetséges ez?

A Trónok harca idén kimaradt, érthető a szomorúság Forrás: HBO

Nem arról van szó, hogy drámai színvonalhanyatlás miatt maradt volna ki a fantasy. A jelölésnél ugyanis azokat a szériákat vették figyelembe, amelyeket – mint írtuk korábban - 2016. június 1-je és 2017. május 30-a között vetítettek, az újabb westerosi kalandok viszont csak 2017 júliusában kezdődtek. A korábbi évadok már tavasszal képernyőn voltak, de most a három hónapos csúszás azt jelentette, hogy a sorozat maga is kicsúszott az időből. 2018 őszén persze lehet majd jelölni és szavazni rá – de vajon mindenki emlékezni fog arra, mit látott 14 hónappal korábban?

És az idei nyertesek...

A legjobb mellékszereplőnek drámai sorozatban John Lithgow (The Crown) bizonyult, ünnepelt Alec Baldwin (Saturday Night Live), ugyancsak díjat kapott Kate McKinnon (ő már komédia kategóriában, a Saturday Night Live-ért). Drámai sorozatban a legjobb női mellékszereplő Ann Dowd (The Handmaid's Tale) lett, limitált széria vagy tévéfilm kategóriában Laura Dern (Big Little Lies) lett a legjobb mellékszereplő.

Így örült Elisabeth Moss Forrás: AFP/Mark Ralston

Komédiasorozat esetében ünnepelhetett Donald Glover rendező (Atlanta), ugyancsak rendezésért kapott díjat Jean-Marc Vallée (Big Little Lies). Drámasorozat esetében a rendezésért Reed Morano (The Handmaid's Tale) lett megnevezve. Reality vagy vetélkedő vonalon ott volt a mezőnyben a Ninja Warrior és a sokadik évadját taposó Amazing Race is, de a Voice nyert.

Nicole Kidman boldogsága is érthető Forrás: AFP/2017 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

Komédiasorozatban Donald Glover (Atlanta) lett a legjobb férfi, Julia Louis-Dreyfus (Veep) pedig a női főszereplő. Utóbbi sorozat, a Veep, Az alelnök lett a befutó a komédiasorozatok között.

A limitált szériák esetében a legjobb színésznek Riz Ahmed (The Night Of) bizonyult, teljesen megérdemelten, női párja pedig Nicole Kidman (Big Little Lies) lett. A tévéfilmek kategóriájában a Black Mirror (Netflix) alkotói vigyoroghattak.

A The Handmaid's Tale stábjának egy része Forrás: AFP/2017 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

Drámai színészként Sterling K. Brown (This Is Us) kapta az Emmy-díjat, Elisabeth Moss (The Handmaid's Tale) pedig a színésznők közt győzött, csodálatos alakítással egy roppant hatásos, erős sorozatban. A drámai sorozatok között is A szolgálólány meséje, a The Handmaid's Tale (Hulu) nyert, magunk sem tudtunk volna jobbat mondani.

A nyertesek teljes listáját itt találja.