Caramel: Két kézzel kellet tartanunk egymásban a lelket

Molnár Ferenc Caramel
Molnár Ferenc „Caramel” Fonogram-díjas magyar énekes.
Vágólapra másolva!
Caramel régi jó barátja Pápai Jocinak, régóta drukkolt neki, és bízott benne, hogy egyről a kettőre lép, az ő életében is eljön az áttörés.
Vágólapra másolva!

A két énekes nagyon jó barátságot ápol, érzelmeikről azonban nem gyakran mesélnek a nyilvánosság előtt. Caramel a Borsnak elárulta, sokáig nagyon drukkolt Pápai Jocinak.

"Nehéz erről beszélni. Nagyon sok, nagyon komoly beszélgetésünk volt Jocival, amikor két kézzel kellet tartanunk egymásban a lelket. Rossz volt az az időszak, amikor neki nem úgy mentek a dolgai, ahogy szerintem megérdemelte volna. Érdekes, hogy az elmúlt évek során sosem vesztettük el annyira a reményt, amennyire okunk lehetett volna rá" - mondta a lapnak.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Én őszinte leszek, nem akarok púderezni. Baromi nehéz volt azt megélni, hogy a barátom – akiről tudom, hogy mennyire tehetséges és különleges, aki maga írja és hangszereli a dalait és konkrétan multitálentum – egyszerűen nem tud egyről a kettőre lépni a hozzá méltó módon, miközben én ott állok a Papp László Budapest Sportaréna színpadán, de végig éreztem, hogy el fog jönni az áttörés pillanata" - tette hozzá.

Pápai Jocinak az eurovizós dala, az Origo hozta meg az áttörést, ennek első felvételét telefonon küldte át barátjának, aki rögtön tudta, hogy ez nagyon jó lesz.