A legtöbb magyar a tehetségkutatók miatt kapcsolja be a tévét

tévénézés
42269979 - family on sofa watching tv
Vágólapra másolva!
A Nielsen Közönségmérés TV Plusz kutatásának célja a hazai többképernyős médiafogyasztás feltérképezése. A cég 2017 tavaszán végzett felmérése az internetezési szokásokról, tévéműsorok online megtekintésének eszközeiről, gyakoriságáról, tartalmáról és a közönség összetételéről ad képet.
Vágólapra másolva!

Napjainkban jellemző, hogy a tévénézés és az internethasználat egyre inkább összefonódik: a középpontban nem az eszköz, hanem sokkal inkább maga a tartalom áll. A fogyasztók egyre több felületen, egyre több forrásból érhetik el ugyanazt a tartalmat, és ezek a források igen jól kiegészítik egymást.

Tévé és internet egyidőben

A felmérésből az is kiderül, hogy hazánkban a tévés tartalmak interneten keresztül történő fogyasztása jelenleg még nem mindennapos tevékenység: jellemzően hetente vagy annál is ritkábban fordul elő, melyhez elsősorban a nagyobb képernyőt – asztali számítógépet vagy laptopot – preferálják a nézők.

A tévés háztartásokban élő 4+ évesek 78%-ának otthonában van internetelérés, és 68%-uk internetezik is odahaza, melyhez az asztali számítógépet háttérbe szorítva egyre többször használnak mobil eszközöket – elsősorban okostelefont és laptopot, de a tablet használata sem elhanyagolható.

Korcsoportok tekintetében kiemelendő, hogy a 18-49 éves személyek 84%-a rendelkezik okostelefonnal, melyet 73%-uk otthoni internetezésre is használ. A laptop aránya is igen jelentős, e korosztály közel kétharmadánál jelen van, és 53%-uk ezen keresztül (is) internetezik otthon.

Forrás: Nielsen Közönségmérés

Gyakori jelenség, hogy a tévénézés és az internetezés nem egymást kizáró, hanem sokkal inkább egymást kiegészítő tevékenység. A 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő népesség 42%-a – vagyis mintegy 3,7 millió személy szokott tévénézéssel egy időben internetezni, amely a 18-49 évesek körében a leggyakoribb: a korcsoport 60%-ára jellemző ez a párhuzamosság.

A nagyobb képernyőt szeretjük

A 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő népesség egyharmada fogyaszt tévés jellegű tartalmakat az interneten – magyar tévés tartalmak mellett ide értve a filmeket, sorozatokat – és ezen belül 1,1 millióan szoktak megtekinteni magyar tévés tartalmakat is, mely elsősorban a 18-49 éves korosztályon belül illetve a legalább érettségivel rendelkező személyekre jellemző leginkább.

A nézők többsége elsősorban a nagyobb képernyőt preferálja: 55 százalékban a laptopot illetve 34 százalékban az asztali számítógépet választják, és leggyakrabban a csatorna saját weboldalán tekintik meg a kívánt tartalmakat.

A felmérés során a tehetségkutatók, a szappanoperák, a sport- és a hírműsorok bizonyultak a legnépszerűbb műfajoknak,

de ez a rangsor csupán egy pillanatnyi állapotot tükröz, mely szorosan összefügg az időszakra jellemző, tévében sugárzott top tartalmakkal és aktuális eseményekkel - közölték.

Forrás: Nielsen Közönségmérés

Egyre több az okostévé

Az okostévével ellátott háztartások aránya is folyamatosan nő: már minden negyedik személy háztartásában megtalálható, és közülük

több mint félmillióan használják internetezésre is az arra alkalmas tévékészüléküket:

jellemzően zenehallgatás illetve különböző videótartalmak megtekintésének céljából, de külföldi és magyar filmek/sorozatok is szerepelnek a palettán.

Az utóbbi évek során megjelent az OTT műsorszolgáltatás, melyről minden harmadik 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő személy hallott már, míg a Netflix ismertsége lényegesen alacsonyabb – csupán 9,1 százalék találkozott már vele, és mindkét esetben az a jellemző, hogy egyelőre még igen kevesen próbálták ki illetve használják mindennapjaikban.

Jelenleg a teljes magyar népesség 4%-a él tévékészülék nélküli háztartásban, de közülük 167 ezer személy mégis fogyaszt rendszeresen tévés tartalmakat interneten keresztül.