Horrorba csöppent a Csajok sztárja

Lena Dunham, Csajok, hatodik évad premier
Lena Dunham idén februárban a Csajok utolsó évadának premierjén
Vágólapra másolva!
A Csajok főszereplője, Lena Dunham is benne lesz az Amerikai Horror Story hetedik évadjában.
Vágólapra másolva!

A Csajok-ból ismert Lena Dunham most egészen más műfaj felé veszi az irányt, az Amerikai Horror Story hetedik szezonjában láthatjuk legközelebb.

Lena Dunham a Csajok utolsó évadának premierjén Forrás: Jamie McCarthy / Getty Images North America / AFP

A hírt a horrorsorozat alkotója, Ryan Murphy jelentette be a Twitteren, azt írta, mindig is együtt akart dolgozni a tehetséges Dunhammel, és nagyon örül neki, hogy végre sikerül:

Az Amerikai Horror Story hetedik évadjában Lady Gaga már nem lesz benne, Sarah Paulson és Evan Peters azonban visszatér, új szereplőként pedig Billie Lourd és Billy Eichner is megjelenik Dunham mellett.