Örülnének a váltótársaknak a Reggeli műsorvezetői

Peller Anna és párja, Lukács Miklós
Vágólapra másolva!
Hatodik hete napi négy órát alszik Peller Anna és férje, Lukács Miklós - már szívesen pihennének a Reggeli műsorvezetői.
Vágólapra másolva!

Peller Anna elárulta, az utóbbi hetekben megnőtt a napi kávéadagja, és a sminkesek is sokat segítenek neki reggelente, hogy a fáradtság ne látsszon rajta. Férjével nagyon szeretik a Reggelit, de már várják, hogy kiderüljön, kik váltják őket a műsorvezetői székben.

"Négy tízkor csörög az óra, aztán próbálunk gyorsan elkészülni, hogy Pilisvörösvárról átérjünk a Nagytétényi útra, a Reggeli stúdiójába hatra, akkorra kell a sminkben lennünk. Negyed tízig tart az adás, onnan én vagy a szinkronba rohanok, vagy hétfőtől próbára. De korrepetálok is, illetve vannak hangalámondásos munkák, majd este előadás. Este tizenegyre érek haza, de annyira fel vagyok pörögve, hogy olykor egyig el sem alszom" - mesélte a színésznő a Blikknek.

Peller Anna és párja, Lukács Miklós Forrás: RTL Klub

"Ezt a lehetőséget most kaptuk meg, most kell kihasználni. Imádjuk az egészet, szóval nem panaszkodunk, de azért jó lenne, ha már lenne váltónk" - tette hozzá.